3 °C

 
 
Ifjúsági központ alakulhat a műemlék ingatlanban

Ifjúsági és turisztikai központtá alakulhat a Nádor utca 10. szám alatti műemlék épület egy szlovák-magyar közös európai uniós pályázatnak köszönhetően. A pályázat benyújtásáról idei utolsó ülésén döntött a gyöngyösi képviselő-testület, amely határozott a gyermekek számára térítésmentesen nyújtott oltási programok folytatásáról is.

Szünetel az ügyfélfogadás a hivatalban

Igazgatási szünetet tart a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal december 23-a és 31-e között. Ezen időszakban a Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás szünetel.

Ezt a számot hívja, ha hajléktalant lát az utcán

Gyöngyösön senkinek sem kell az utcán élnie, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ (KHSZK) által működtetett Hajléktalanok Gondozóházában nappali melegedő, éjjeli menedékhely és átmeneti szállás várja a fedél nélkül élőket, és szociális munkások utcai jelenlétével segítenek a lakhatási krízisben élőkön. Ha az utcán hajléktalan személyt látunk, akkor segítünk igazán, ha minden esetben megbizonyosodunk róla, hogy milyen veszélyhelyzet áll fenn.

Korlenyomat - ajándéknak is kitűnő

Ünnepélyes keretek között bemutatták a Gyöngyösi Kalendárium 2020 kiadványt.

Bővebben
Normatív határozatok 2019-11-28

Gyöngyös Város Képviselő-testületének 2019. november 28-i ülésén hozott, alábbi normatív határozatait kihirdetem:

34/2019.(XI.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. november 28-i ülésén rendeletet alkotott a helyi adókról szóló 27/2010.(XII.16.) önkormányzati rendelet módosításáról.

33/2019.(XI.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. november 28-ai ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Városi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete megalkotásáról.

Döntés hirdetményi úton történő közléséről

Letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

Normatív határozatok 2019-11-04

A normatív határozatok hirdetménye letölthető a kapcsolódó dokumetumok közül.

Bővebben



A pályázat fejlesztési elemei

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2015.01.13. kedd
 
Utoljára módosítva: 2015-02-01 09:51
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    ÁROP-1.A.5-2013-2013-0030 Gyöngyös Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése.

     
     

    A projekt fejlesztési elemei

    Tevékenység (fejlesztési elem) A tevékenység keretében elkészült tanulmányok
    ÁROP-1.A.2 A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése című pályázatban vállalt és megvalósított intézkedések felülvizsgálata. "ÁROP-1.A.2. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése című pályázatban vállalt és megvalósított intézkedések felülvizsgálata" című tanulmány
    Az önkormányzati feladatok átalakulásával kapcsolatban a támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata, valamint a kiszervezett és kiszervezhető önkormányzati feladatok felülvizsgálata az új feladat-ellátási rendben. Intézményi struktúra, intézményirányítási modell kidolgozása, felülvizsgálata, átszervezése. a gazdasági társaságok tevékenységeinek hatékonyabb működésére irányuló szervezeti javaslatok kidolgozása és megvalósítása. "Az önkormányzati feladatellátást támogató informatikai infrastruktúra felülvizsgálata" című tanulmány

    "Az önkormányzati cégek és önkormányzat közötti szerződéses kapcsolatok vizsgálata és az önkormányzati feladatellátást szabályozó külső szerződések rendszere" című tanulmány

    "Az önkormányzatra és az intézményrendszerre vonatkozó intézményi modell – Helyzetfelmérés" című dokumentum

    "Az önkormányzatra és az intézményrendszerre vonatkozó intézményi modell – Javaslat Önkormányzati fenntartásban, vagy működtetésben álló intézményekkel kapcsolatos feladat ellátási és finanszírozási modell kidolgozása" című dokumentum
    A fenntartható gazdálkodás és költségvetési egyensúly megteremtését szolgáló strukturális változtatások, ezzel összefüggésben az önkormányzat rövid- és középtávú költségvetési helyzetének, finanszírozási struktúrájának értékelése, valamint a költségcsökkentés, hatékonyságnövelés rövid, közép- és hosszú távú opcióinak és stratégiájának kidolgozása és a legnagyobb potenciállal rendelkező opciók meghatározása. "Pénzügyi elemzés és javaslatok Gyöngyös Város gazdálkodásához" című tanulmány

    "Részletes javaslatok az önkormányzat pénzügyi tervezési rendszerének megújítására" című tanulmány
    Önkormányzati fenntartásban, vagy működtetésben álló intézményekkel – különösen köznevelési-oktatási, valamint szociális, közművelődési, gyermekvédelmi intézményekkel, illetve az önkormányzat által üzemeltetett konyhákkal, diák- és felnőtt étkeztetési feladatokat ellátó intézményekkel - kapcsolatos feladat ellátási és finanszírozási modell kidolgozása "Önkormányzati fenntartásban, vagy működtetésben álló intézményekkel kapcsolatos feladat ellátási és finanszírozási modell kidolgozása" című tanulmány
    Az új feladat ellátási rend hatékony megszervezését támogató intézményirányítási erőforrás-tervező és vezetői információs rendszer alkalmazása. Hatékonyságelemzésre, működés-átvilágításra, fenntartói döntéseinek hatás- és költségelemzésére, optimális intézményszerkezet kialakítására, költségvetés tervezésre, működési modellezésre alkalmas eszköz bevezetése. "Javaslat Vezetői Információs Rendszer bevezetésére Gyöngyösi Polgármesteri Hivatalban" című döntés-előkészítő tanulmány
    A lakosság körében átfogó felmérés és elemzés készítése a közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségről és felmerülő igényekről. A lakosság véleményének, igényeinek és javaslatainak felmérése minimum egy adekvát módszer (pl. kérdőív, személyes megkérdezés, online adatgyűjtés, telefonos interjú stb.) alkalmazásával minimum két időintervallumban. "Elemző tanulmány Gyöngyös lakosságának az önkormányzat által biztosított közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségéről és a felmerülő igényekről" című tanulmány

    "Elemző tanulmány Gyöngyös lakosságának az önkormányzat által biztosított közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségéről és a felmerülő igényekről 2. forduló" című tanulmány
    Az önkormányzati feladatok átalakítása által érintett szakmai és támogató folyamatok felülvizsgálata, újraszervezése, a kapcsolódó szervezeti szabályzatok felülvizsgálata; három kiválasztott folyamat átszervezése, optimalizálása. "A képviselő-testületi, bizottsági döntések előkészítési, végrehajtási folyamatát támogató informatikai alkalmazás továbbfejlesztésének vizsgálata a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatalban" című tanulmány

    "Ügyirat- és dokumentumkezelés átalakításának vizsgálata Gyöngyös Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában" című tanulmány

    "A Közszolgáltatási Csoport és a mezőőrök működési modelljének vizsgálata" című tanulmány

    "Az önkormányzati feladatok átalakítása által érintett szakmai támogató folyamatok felülvizsgálata – A Polgármesteri Hivatalon belüli és az önkormányzati intézményekkel való információáramlás rendje" című tanulmány
    A polgármesteri hivatalok és a települések intézményei, jelentősebb foglalkoztatói humán erőforrás kapacitásgazdálkodásának felülvizsgálata "Stratégiai emberi erőforrás gazdálkodás Gyöngyös Város Önkormányzatánál – Helyzetfelmérés, továbbá a hivatali szervezetnél, az egyéb intézményeknél, társaságoknál, valamint fejlesztési projektek esetén hasznosítható javaslat" című tanulmány

    Közösségi funkciók