3 °C

 
 
Ausztriában az első helyen az éremtáblázaton a Parafa Úszó Klub

Hatvanhárom érmet gyűjtve az első helyen végzett a gyöngyösi Parafa Úszó Klub a 3 ország 32 csapatát felvonultató nemzetközi versenyen.

Új helyre költözik Gyöngyösön a NÚSZ ügyfélszolgálati irodája

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. gyöngyösi ügyfélszolgálati irodája december 2-ától már új helyen, az Angyal utca 2. szám alatt, a megszokott nyitvatartási időben és a már ismert szolgáltatásokkal várja régi és új partnereit, vásárlóit.

Szeniorok úszóversenye

Snakóczki Béla és Horvát Miklós Emlékverseny néven szenior úszóversenyt rendeznek Gyöngyösön december 1-jén 10 órától.

Száz éve választották polgármesterré Puky Árpádot

Koszorúzással, emlékkonferenciával és kiállítással emlékeztek meg Gyöngyösön a város legendás vezetőjéről, a száz évvel ezelőtt polgármesterré választott Dr. Puky Árpádról.

Újborverseny őrzi Bárdos Tamás emlékét

A fiatalon elhunyt Bárdos Tamás emlékére hívták életre az első alkalommal megrendezett Mátrai Újborversenyt, amelyre 77 bormintával neveztek a mátrai borászok.

Bővebben
Döntés hirdetményi úton történő közléséről

Letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

Normatív határozatok 2019-11-04

A normatív határozatok hirdetménye letölthető a kapcsolódó dokumetumok közül.

Normatív határozatok 2019-10-30

A normatív határozatokról szóló hirdetmény letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

32/2019.(X.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. október 30-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete módosításáról.

Döntés hirdetményi úton közléséről

A hirdetmény letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

Bővebben





Önkormányzat

     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Gyöngyös Város Önkormányzata Gyöngyös polgárainak közvetlenül választott döntéshozó szerve, melynek elsődleges célja, hogy önállóan, demokratikusan, szakszerűen, gyorsan intézze a helyi érdekű közügyeket.

     

    E cél megvalósítása során az Önkormányzat képviselő-testülete figyelemmel kíván lenni Gyöngyös több évszázados hagyományaira, sajátos arculatára, továbbá - tekintettel az Európai Unióhoz való csatlakozásra - az Európai Önkormányzati Karta alapkövetelményeire egyaránt.

    Gyöngyös Város Önkormányzatának munkaterve letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

    Hiesz György polgármester - független

    Jelölő szervezet: DK - Momentum Mozgalom - MSZP

     
    Jegyző
    Dr. Kozma Katalin

    Gyöngyös Város Jegyzője dr. Kozma Katalin.

     
    Aljegyző
    Dr. Rédei Rita

    Gyöngyös Város aljegyzője dr. Rédei Rita.

     
    Gyöngyös város Képviselő-testülete

    Gyöngyös önkormányzatának képviselői és fogadóóráik.

     
    Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság
     
    Jogi és Ügyrendi Bizottság
     
    Turisztikai, Ifjúsági és Sportbizottság
     
    Oktatási és Kulturális Bizottság
     
    Pénzügyi, Költségvetési és Ellenőrzési Bizottság
     
    Településfejlesztési Bizottság
     
    Környezetvédelmi Bizottság
     
    Gyöngyös Város Bűnmegelőzési Stratégiája
     
    Gyöngyös Város Önkormányzatának Helyi Esélyegyenlőségi Programja (2018 - 2023)
     
    Gyöngyös Város Önkormányzatának Drogprevenciós Stratégiája (2017-2022)
     
    Gyöngyös Város Marketingstratégiája
     
    Gyöngyös Város Önkormányzatának Sportfejlesztési Koncepciója (2017-2022)
     
    Gyöngyös Város Önkormányzatának Kulturális Koncepciója (2017-2022)
     
    Gyöngyös Város Önkormányzatának Ifjúsági Koncepciója (2017-2022)
     
    Integrált Településfejlesztési Stratégia
     
    Településfejlesztési koncepció
     
    FELHÍVÁS
     
    Döntés hirdetményi úton történő közléséről

    Letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

     
    Normatív határozatok 2019-11-04

    A normatív határozatok hirdetménye letölthető a kapcsolódó dokumetumok közül.

     
    Álláspályázat - mezőőr

    Gyöngyös Város Önkormányzata pályázatot hirdet mezőőri állás betöltésére.

     
    Álláspályázat - szakács

    Gyöngyös Város Óvodái pályázatot hirdet szakács munkakör betöltésére.

     
    Álláspályázat - óvodapedagógus

    Gyöngyös Város Óvodái álláspályázatot hirdet óvodapedagógus munkakör betöltésére több tagóvodájában is.

     
    Álláspályázat - olvasószolgálati könyvtáros

    A Vachott Sándor Városi Könyvtár, Kiállítóhely és Muzeális Gyűjtemény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet olvasószolgálati könyvtáros munkakör betöltésére.

     
    Álláspályázat - segédfelügyelő

    Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal Városrendészet munkahelyen segédfelügyelő álláshely betöltésére, 2019. december 31. napjáig terjedő határozott időre szóló munkaviszony keretében.

     
    Álláspályázat - gyermekkönyvtáros

    A Vachott Sándor Városi Könyvtár, Kiállítóhely és Muzeális Gyűjtemény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet gyermekkönyvtáros munkakör betöltésére.

     
    Álláspályázat - közterület-felügyelő

    Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal Városrendészet munkahelyen Közterület-felügyelő álláshely betöltésére, határozatlan időre szóló köztisztviselői jogviszony keretében.

     
    Pályázati felhívás - közterület-felügyelői állás

    Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal Városrendészet munkahelyen közterület-felügyelő álláshely betöltésére, határozatlan időre szóló köztisztviselői jogviszony keretében.

     
    Álláspályázat - informatikus, rendszergazda

    A Vachott Sándor Városi Könyvtár, Kiállítóhely és Muzeális Gyűjtemény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet informatikus, rendszergazda munkakör betöltésére.

     
    Álláspályázat - jogi, koordinációs ügyintéző

    Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal Jegyzői Irodája munkahelyen jogi, koordinációs ügyintéző álláshely betöltésére, határozatlan időtartamra szóló, közszolgálati jogviszony keretében. Az álláshely sikeres pályázat esetén elbírálást követően azonnal betölthető, legalább 3 hónap próbaidő kikötése mellett.

     
    Álláspályázat - költségvetési ügyintéző

    Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Költségvetési Igazgatósága Költségvetési és Kincstári csoportja munkahelyen költségvetési ügyintézői álláshely betöltésére, határozatlan időtartamra szóló, köztisztviselői jogviszony keretében. Az álláshely sikeres pályázat esetén elbírálást követően azonnal betölthető, legalább 3 hónap próbaidő kikötése mellett.

     
    Pályázat karbantartói munkakör betöltésére

    Karbantartói munkakör betöltésére hirdet pályázatot a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal.

     
    Álláspályázat - Gyöngyös Város Óvodái intézményvezető pozícióra

    Gyöngyös Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Gyöngyös Város Óvodái (3200 Gyöngyös, Platán u. 1/3.) intézményvezetői álláshelyének (magasabb vezető beosztás) 5 évig - 2018. augusztus 1. napjától 2023. július 31. napjáig - tartó, határozott időre történő betöltésére közalkalmazotti jogviszonyban.

     
    Álláspályázat - jogi, koordinációs ügyintéző

    Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal Jegyzői Irodája munkahelyen jogi, koordinációs ügyintéző álláshely betöltésére, határozatlan időtartamra szóló, köztisztviselői jogviszony keretében. Az álláshely sikeres pályázat esetén elbírálást követően azonnal betölthető, legalább 3 hónap próbaidő kikötése mellett.

     
    Álláspályázat - adóhatósági ügyintéző

    Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Költségvetési Igazgatósága Adócsoportja munkahelyen adóhatósági ügyintézői álláshely betöltésére, határozott időtartamra szóló, köztisztviselői jogviszony keretében. Az álláshely sikeres pályázat esetén elbírálást követően azonnal betölthető, legalább 3 hónap próbaidő kikötése mellett.

     
    Álláspályázat - művelődésszervező

    Gyöngyösi Kulturális és Rendezvény Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központ művelődésszervező munkakör betöltésére.

     
    Álláspályázat - gazdasági ügyintéző

    A Vachott Sándor Városi Könyvtár, Kiállítóhely és Muzeális Gyűjtemény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet gazdasági ügyintéző munkakör betöltésére.

     
    Álláspályázat - óvodapszichológus

    Pályázatot hirdető szerv: Gyöngyös Város Óvodái vezetője 3200 Gyöngyös, Platán u. 1/3 Tel.: 70/931-5941

     
    Álláspályázat - adóhatósági ügyintéző

    Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Költségvetési Igazgatósága Adócsoportja munkahelyen adóhatósági ügyintézői álláshely betöltésére, határozatlan időtartamra szóló, köztisztviselői jogviszony keretében.

     
    Álláspályázatok

    Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatalban közigazgatási és intézményirányítási igazgató-helyettes és közterület-felügyelő álláshelyek betöltésére.

     
    Álláspályázat - élelmezésvezető

    Gyöngyös Város Óvodái Fecske Úti Tagóvodájába élelmezésvezető állást hirdet.

     
    Bölcsődevezetői álláspályázat

    Gyöngyös város Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Dobó Úti Bölcsőde bölcsődevezető (intézményvezető) álláshelyének 5 évig tartó határozott időre történő betöltésére, közalkalmazotti jogviszonyban

     
    Pályázati felhívás - bölcsődevezető

    Gyöngyös város Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Visonta Úti Bölcsőde és Családi Napközi (2017. január 1-től: Visonta Úti Bölcsőde és Családi Bölcsőde Hálózat) bölcsődevezető (intézményvezető) álláshelyének 5 évig tartó határozott időre történő betöltésére, közalkalmazotti jogviszonyban.

     
    Álláspályázat - iskolavédőnő

    Gyöngyös Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet iskolavédőnő munkakör határozott időre történő betöltésére Gyöngyös városban, közalkalmazotti jogviszonyban.

     
    Álláspályázat - gazdasági csoportvezető

    Gyöngyösi Kulturális és Közgyűjteményi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központ gazdasági csoportvezető munkakör betöltésére.

     
    Álláspályázat - intézményvezető

    Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Társulás fenntartásában működő Kistérségi Humán Szolgáltató Központban intézményvezető (magasabb vezetői megbízással) beosztás betöltésére.

     
    Álláspályázat - óvodapedagógus

    Gyöngyös Város Óvodái a Menház úti tagóvodába keres óvodapedagógust.

     
    Pályázati felhívás - iskolavédőnő

    Gyöngyös Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet iskolavédőnő munkakör határozott időre történő betöltésére Gyöngyös városban, közalkalmazotti jogviszonyban.

     
    Álláspályázat - óvodapedagógus

    Gyöngyös Város Óvodái a Platán úti tagóvodába keres óvodapedagógust.

     
    Pályázati felhívás - közterület-felügyelő

    Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal Városrendé-szet munkahelyen közterület-felügyelő álláshely betöltésére, határozatlan időre szóló köztisztviselői jogviszony keretében.

     
    Álláspályázat - védőnő

    Gyöngyös Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet iskolavédőnő munkakör határozott időre történő betöltésére Gyöngyös városban, közalkalmazotti jogviszonyban.

     
    Álláspályázat - közterület-felügyelő

    Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal Városrendészet munkahelyen közterület-felügyelő álláshely betöltésére, határozatlan időre szóló köztisztviselői jogviszony keretében.

     
    Pályázatok
     
    Uniós pályázati hírek (archív)
     
    Gyöngyös Város Önkormányzatának Szervezetfejlesztése
     
    Gyöngyös Észak-nyugati városrészének közösségi integrációs programja
     
    Beszerzések
     
    Szabályzatok
     
    Üvegzseb