3 °C

 
 
A nézők biztonsága volt a legfontosabb

A kedvezőtlen időjárás miatt maradtak el az augusztus 20-i rendezvények Gyöngyösön. A szervezők a Katasztrófavédelem előzetes figyelmeztetése és a meteorológai előrejelzések alapján döntöttek úgy, hogy a meghirdetett fellépőket későbbi rendezvényeken szerepeltetik. A döntésben a májusi tapasztalatoknak is nagy szerepe volt.

Legyünk békében magunkkal és a világgal

Európában van a helyünk, minden más zsákutca - erről beszélt állami ünnepünkön Hiesz György polgármester.

Gyöngyösi Újság 2017 augusztus

Online is elérhető a Gyöngyösi Újság 2017 augusztusi száma.

Mystery Gang és ExperiDance előadás Gyöngyösön

Két napon belül a rockabilly és a kortárs tánc királyainak előadását is láthatjuk Gyöngyösön. Az augusztus 20-i program zárásaként a Mystery Gang, másnap pedig az ExperiDance lép fel a városban.

Szirénapróba

A Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és Gyöngyös Város polgári védelmi parancsnoksága értesíti a lakosságot, hogy 2017. augusztus 29-én a város közigazgatási területén található lakossági riasztó és tájékoztató eszközök (szirénák) üzempróbáját végezzük, melynek során morgatópróba (6 másodperces, állandó hangmagasságú folyamatos szirénahang) jelzést adunk le.

Bővebben
31/2017.(VII.25.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. július 24-i ülésén rendeletet alkotott A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSSEL, TELEPÜLÉSRENDEZÉSSEL ÉS TELEPÜLÉSKÉP-ÉRVÉNYESÍTÉSSEL ÖSSZEFÜGGŐ PARTNERSÉGI EGYEZTETÉS HELYI SZABÁLYAIRÓL.

30/2017.(VII.25.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. július 24-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2017. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

29/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. június 29-i ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

28/2017.(VI. 30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. június 29-i ülésén rendeletet alkotott A FÁS SZÁRÚ NÖVÉNYEK VÉDELMÉRŐL.

27/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. június 29-i ülésén rendeletet alkotott az Önkormányzat vagyonáról szóló 8/2016.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Gyöngyösi Városi Televízió

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2012.10.20. szombat
 
Utoljára módosítva: 2012-10-20 14:33
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Célunk, hogy a vételkörzetben élőket folyamatosan tájékoztassuk a helyi eseményekről, rendezvényekről és bemutassuk azokat az értékeket, amelyeket az itt élő, alkotó emberek hoztak létre mindnyájunk gyönyörűségére.

     

    Gyöngyös Város Önkormányzata 1993-ban úgy határozott, hogy Városi Televíziót hoz létre, amelynek feladata, hogy teret adjon az önkormányzat tájékoztatási kötelezettségének teljesítéséhez, a demokrácia fórumrendszerének szélesítése, a város és vonzáskörzete kulturális értékeinek bemutatása, a környezet- és természetvédelmi munka segítése érdekében. Tekintettel arra, hogy a város nem volt teljes egészében bekábelezve, a város vezetése a terjesztés módjai közül a sugárzás mellett döntött.

    A Művelődési Minisztériumtól elnyert stúdióalapítási engedély és az ahhoz kapcsolódó frekvencia birtokában, a Gyöngyösi VTV lehetőséget kapott arra, hogy műsorait napi két órában, 17 és 19 óra között sugározza. Az első adásra 1994. november 20-án került sor. A kezdő csapatban 7 főállású és 10-15 külsős munkatárs dolgozott.

    Az 1995-ös évtől a napi két óra kevésnek bizonyult mindannak a műsormennyiségnek a megvalósítására, amit az alkotók szerettek volna, s nem volt lehetőség a hosszabb lélegzetű rendezvények közvetítésére sem. A televízió műsoridő-bővítéséért is folyamodott, de erre a médiatörvény megszületéséig várnia kellett. A jelenlegi Kht elődjét, a „Városi Televíziózást Segítő Kht” néven 1995. júliusában jegyezték be.

    A szerkesztőség 1998-ban beadott pályázatával 24 órás frekvenciát nyert el az UHF 27-es csatornán napi négy óra szerkesztett műsorral a főműsoridőben és négy óra ismétléssel másnap délelőtt.

    A Városi Televízió korábban kétnaponta, majd 1999-től a hét öt (munka)napján jelentkezik híradóval.

    A szerkesztőség 2002. Június 1-től csatlakozott a helyi televíziók által létrehozott Hálózatos Televíziók Rt-hez; műsorrendjét sávos elrendezésben egy közös koncepciónak megfelelően alakította ki. Ennek megfelelően napi hírműsora, az Aktuális az új műsorterv szerint 18.20-kor, 19.30 órakor és 20.15-kor jelentkezik. A televízió minden korosztály és réteg számára igyekszik megfelelő, érdeklődésre számot tartó műsort készíteni. A várospolitikai, kulturális, környezetvédelmi, vallási és sport műsorok mellett minden hónap utolsó csütörtökén a Városi Önkormányzati Testület Ülését közvetítjük.

    2006 december 01-től társaságunk a tulajdonos felhatalmazása alapján üzemeltetni kezdte a Cinem Bridge nevű mozit és a hozzá tartozó büfét, amely az árbevételünket megduplázta. Ez a tevékenység nem tartozik a műsorszolgáltatási tevékenységhez.

    2008. július 01-től a társaság megnevezése Gyöngyösi Városi Televízió Nonprofit Közhasznú Kft-re változott. Szerkesztőségünkben jelenleg 10 főállású és több mint 20 fő külsős munkatárs dolgozik, - a kezdetek óta – immár a negyedik ügyvezető irányításával azon, hogy műsoraink eljussanak a Gyöngyösön és környékén élők számára. Híreinket, műsorainkat Betacam SP technikával készítjük, négy kamera, egy szalagos és egy non-lineáris vágó, valamint egy saját gyártású közvetítő autó segítségével. Anyagaink megjelennek az MTV Miskolci Regionális műsoraiban, a Duna TV, TV2 és az RTL Klub adásaiban. Korábbi kollégáink egy része ma már a TV2 és az RTL Klub csapatát erősíti.

    Célunk, hogy a vételkörzetben élőket folyamatosan tájékoztassuk a helyi eseményekről, rendezvényekről és bemutassuk azokat az értékeket, amelyeket az itt élő, alkotó emberek hoztak létre mindnyájunk gyönyörűségére.


    Közösségi funkciók
     
     

     
    További cikkek a rovatból