3 °C

 
 

Műsorral és koszorúzással emlékeztek meg Almásy Pálról, a Gyöngyös Fő terén 2016-ban átadott emléktáblájánál.

Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a Heves Megyei Orvos- Gyógyszerész és Szakdolgozói Napokat Gyöngyösön. A kétnapos konferencián számos szakterület szakemberei cserélnek tapasztalatot.

Átverés a 2,5 milliós támogatásról szóló hír

Egy, a közösségi médiában terjedő hamis hír szerint 2018 tavaszától 2,5 milliós támogatásra jogosult minden Magyarországon élő magyar állampolgár. A valótlanságokat állító cikk szerint a lakásfelújításra fordítható támogatást a helyi önkormányzatoknál kell igényelni, azonban ez nem igaz.

Lakossági fórum

Gyöngyös Város Önkormányzata és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület lakossági fórumot tart „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló komplex program Gyöngyös városában” elnevezésű, TOP-5.2.1-15-HE1-2016-00001 azonosítószámú projekthez kapcsolódóan.

Aláírták a kerékpárút felújításának szerződését

Május végén kezdődik, és még az idén befejeződhet a gyöngyösi Szent Bertalan-templomot és a mátrafüredi Keresztelő Szent János-templomot összekötő kerékpárút építése, amelynek keretében megújítják és kiszélesítik a Gyöngyös-Mátrafüred közötti aszfaltcsíkot. A beruházás kivitelezői szerződését csütörtökön írták alá a városházán.

Bővebben
18/2018.(III.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. március 28-i ülésén rendeletet alkotott AZ ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONBAN LÉVŐ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK ELIDEGENÍTÉSÉRŐL.

17/2018.(III.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. március 28-i ülésén rendeletet alkotott A SZENNYVÍZELVEZETŐ HÁLÓZATBA TÖRTÉNŐ UTÓLAGOS BEKÖTÉSRŐL.

16/2018.(III.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. március 28-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS TELEPÜLÉSKÉPE VÉDELMÉRŐL.

15/2018.(III.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. március 28-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

14/2018.(III.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. március 28-i ülésén rendeletet alkotott AZ EGYES ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOKRÓL szóló 15/2017.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

34/2017.(IX.27.) önkormányzati rendelet

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2017.10.02. hétfő
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. szeptember 26-i ülésén
    rendeletet alkotott egyes önkormányzati rendeletek módosításáról.

     

    Ennek keretében módosította

    - a helyi közművelődési feladatok ellátásáról szóló 5/2017. (II.24.),

    - Gyöngyös város sportjáról szóló 6/2017. (II.24.) és

    - egyes önkormányzati támogatásokról szóló 15/2017. (III.31.)

    önkormányzati rendeleteket.

    A 34/2017.(IX.27.) önkormányzati rendeletet kihirdetem.

    A rendelet megtekinthető a Polgármesteri Hivatal

    Jegyzői Irodáján, a Mátrafüredi Teleházban

    és a Városi Könyvtárban,

    valamint a város www.gyongyos.hu honlapján,

    továbbá a www.njt.hu honlapon.

    A rendelet 2017. szeptember 28-án lép hatályba.

    Gyöngyös, 2017. szeptember 27.


    Dr. Kozma Katalin
    jegyző


    Közösségi funkciók
     
     

    Kapcsolódó dokumentumok