3 °C

 
 
Halászléfőző sokadalommal készül a város az ünnepre

Vidám és meghitt ünnepi várakozásra számíthatnak idén a gyöngyösiek, akik a Fő téren és a Belváros téren is belevethetik magukat a karácsonyi forgatagba. Az adventi programsorozatot idén a színpadi programok és a vásár mellett a szokásos tepertősütőverseny és halászléfőző sokadalom színesíti.

Gyöngyösi Újság 2018 november

Online is elérhető a Gyöngyösi Újság 2018 novemberi száma

Hétköznapok Európája - felhívás

Megújulunk! A székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület, számos együttműködő szervezettel közösen, ”A mi Európánk” című sikeres vetélkedősorozat folytatásaként a 2018/2019. tanévben magyarországi és határon túli magyar középiskolások számára meghirdeti a ”Hétköznapok Európája” című vetélkedőt.

A szeretetet színlelni nem lehet

Oroszné Balog Mónika, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ munkatársa vehette át a Gyöngyös Város Szociális Ügyéért kitüntetést.

Fiatal vállalkozók hete

Idén 11. alkalommal került országos helyszínekkel megrendezésre a Fiatal Vállalkozók Hete. A 2018. november 12 és 18-a között megrendezendő programokban évről évre neves hazai vállalkozók/előadók és dinamikusan növekvő számú érdeklődő vesz részt.

Bővebben
42/2018.(X.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. október 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

41/2018.(X.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. október 25-ei ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

Lakossági tájékoztató

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a Felsőhíd utca, Vasöntő utca, Gábor Áron utca valamint a Platán utca déli szakaszán 2018. október 25. és 2018. december 20. között szennyvízcsatorna építési munkát végez a Mészáros és Mészáros Kft., illetve az általa megbízott alvállalkozó.

Hirdetmény a településrendezési eszközök módosításáról

A Gyöngyös, Déli külhatár utca - Kenyérgyár utca tömbben lévő, 3968/1-2, 3969/1-2 és 3969/5-13 hrsz-ú földrészletek a jelenlegi "Különleges terület" övezetből "Gazdasági ipari terület" övezetbe kerülnek átsorolásra.

39/2018.(IX.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. szeptember 27-i ülésén rendeletet alkotott egyes önkormányzati rendeletek módosításáról, melynek keretében módosította - a parkolásról szóló 4/2007. (II.19.) és - a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2016. (V.27.) önkormányzati rendeleteket.

Bővebben

Kereskedelmi igazgatás

 

Kereskedelem

Kereskedelmi formák, kereskedelmet szabályozó jogszabályok, fogalmak. Kapcsolódó: letölthető dokumentumok, bejelentések, kérelmek. Tovább

 
2016.04.28. csütörtök
 

AZ ÜZLETEK VASÁRNAPI NYITVA TARTÁSÁRÓL

A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2016. évi XXIII. törvény 2016. április 16. nappal hatályon kívül helyezte a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt. Ezen naptól a kereskedelmi üzletek nyitvatartására vonatkozó főbb szabályok az alábbiak: Tovább

 
2016.04.28. csütörtök
 

Ügyleírás a zenés, táncos rendezvények megtartásának engedélyezéséről

A zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló 23/2011.(III.8.) Kormányrendelet alapján zenés, táncos rendezvény csak rendezvénytartási engedély (a továbbiakban: engedély) birtokában tartható. Tovább

 
2015.05.06. szerda
 

Üzletekről vezetett egységes nyilvántartás

Gyöngyösön működő üzletek egységes nyilvántartása. Tovább

 
2012.10.16. kedd
 

Szálláshely-nyilvántartás

Kereskedelmi szálláshelyek és egyéb szálláshelyek letölthető listája. Tovább

 
2012.10.16. kedd
 

Kereskedelmi szálláshelyek

A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény alapján szálláshely-szolgáltatás csak a kereskedelmi hatóság részére történő szálláshely-üzemeltetési bejelentést követően folytatható. Tovább

 
2012.05.20. vasárnap
 

A nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról

ÜGYMENET LEÍRÁS - A nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról. Tovább

 
2012.05.20. vasárnap
 

A vásárokról, a piacokról és a bevásárlóközpontokról

Vásár rendezését, piac tartását a piac helye szerint illetékes települési jegyző engedélyezi, a helyi termelői piacot a piac helye szerint illetékes települési jegyző veszi nyilvántartásba. Tovább

 
2012.05.20. vasárnap
 

Vissza