3 °C

 
 
Közmeghallgatás

A Gyöngyösi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete közmeghallgatást tart 2019. február 5-én.

Távvezetéket cserélnek

A Gyöngyös-Detk 132 kV-os távvezeték cseréjét és Gyöngyöshalász irányába új bekötést végez az ÉMÁSZ 2019. február 18-a és március 29-e között.

Hagyományaink alkotják kultúránkat

Begovné Kasza Ágnes és Bolyky József vehette át a Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetést a magyar kultúra napja alkalmából rendezett városi ünnepségen, amelyen Jankovics Marcell rajzfilmrendező mondott ünnepi köszöntőt. A rendezvény egyúttal a Kecskeméti Rajzfilmstúdió magyar népmese sorozatának képi világát bemutató kiállítás megnyitója is volt. Az ünnepi koncertet a Kaláka együttes adta.

Tájékoztató az ár- és belvíz elleni védekezésről

A szélsőséges időjárási viszonyok az utóbbi időben állandóan visszatérő problémát jelentenek a településeken, ezért a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság összegyűjtötte, hogyan készüljünk fel az ár- és belvíz elleni védekezésre.

Sportolókat és vállalkozókat köszöntöttek az évértékelőn

Ünnepélyes keretek között adták át az Év Sportolói kitüntetéseket, valamint a Gyöngyös Város Gazdaságáért védjegyeket a Mátra Múzeumban. Az ünnepségen tartotta meg évértékelő beszédét Hiesz György polgármester.

Bővebben
46/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. december 13-i ülésén rendeletet alkotott A KÖZTERÜLETI TÉRFIGYELŐ RENDSZERRŐL szóló 7/2017.(II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról.

44/2018.(XI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. november 29-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

43/2018.(XI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. november 29-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelet módosításáról.

42/2018.(X.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. október 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Helyi hírek

Karriernap a KRF-en

Zöld Energia Felsőoktatási Együttműködés elnevezésű pályázat keretében karrienapot tartottak a Károly Róbert Főiskolán. Az eseményre nem csak főiskolai hallgatókat, hanem középiskolásokat is vártak. Tovább

 
2014.11.19. szerda

Szociális munka napja - városi kitüntetés nélkül

Idén nem adták át a városi elismerést. Az Elfogadás díját a MERT Nők közössége kapta. Tovább

 
2014.11.18. kedd

Leleményes hőseink

A Nemzeti Művelődési Intézet „Leleményes hőseink” címmel országos ifjúsági kezdeményezést indít útjára. A program célja, hogy cselekvésre buzdítsa a fiatalokból álló közösségeket. Tovább

 
2014.11.18. kedd

Első lakáshoz jutási támogatás

A hétmilliós keret fele még pályázható. A beadási határidő 2014. december 10. Tovább

 
2014.11.17. hétfő

Busz és autó karambolozott

Frontálisan ütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusz és egy személyautó vasárnap reggel Gyöngyösön a Mátrai úton. Tovább

 
2014.11.16. vasárnap

Nemzetközi népzenei és kórusfesztivál

A Mátra Nyugdíjas Egylet november 15-én, szombaton 10 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a Kolping Házban a Nemzetközi népzenei és népdalkórusok fesztiválját. Tovább

 
2014.11.14. péntek

Megjelent a Gyöngyösi Újság novemberi száma

A polgármester és a frakcióvezetők a választások utáni helyzetről; Címlaplányunk a megye szépe. Tovább

 
2014.11.14. péntek

Magyar Tudomány Ünnepe a Károly Róbert Főiskolán

A Magyar Tudomány Ünnepe országos rendezvénysorozat részeként a Károly Róbert Főiskola „Fenntarthatósági kihívások” címmel tudományos ülést rendezett. Tovább

 
2014.11.14. péntek

Asztallábbal ütlegelték

A gyöngyösi rendőrök három órán belül elfogták a rablással gyanúsítható férfit. Tovább

 
2014.11.14. péntek

Téli üzemmódban a Magyar Közút

Minden évben november 10-én áll át téli üzemmódra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Ugyan az időjárás még nem indokolja a beavatkozást, a társaság mind a 93 mérnökségén megtörtént a gépszemle. Tovább

 
2014.11.13. csütörtök

Egy kisváros a monarchia idején

Helytörténeti vetélkedőn mérték össze tudásukat Gyöngyös általános- és középiskolásai. Tovább

 
2014.11.13. csütörtök

Továbbra sincs alpolgármester

Újabb közfoglalkoztatási program indul, nem adják ki a kitüntetést, új hulladékgyűjtő-edények érkeznek - ülésezett a képviselő-testület. Tovább

 
2014.11.13. csütörtök

Ők a jelöltek a mátrafüredi részönkormányzatba

Megtartották a gyöngyösi önkormányzat mátrafüredi részönkormányzatának jelölőgyűlését a Mátra Szakképző Iskolában. Tovább

 
2014.11.13. csütörtök

Öngyilkosság-megelőzési program indul Heves megyében

Az öt éven át tartó program célja az öngyilkosságok számának csökkentése, a megelőzési stratégiák területi összehangolása. Tovább

 
2014.11.11. kedd

A képviselőnek nem lehet köztartozása

Az önkormányzati képviselő, illetve a nemzetiségi önkormányzati képviselő a megválasztásától számított harminc napon belül köteles felvételét kérni a köztartozásmentes adózói adatbázisba (KOMA). Tovább

 
2014.11.11. kedd

Vissza