3 °C

 
 
Felülvizsgálták a játszóterek játékait

Több játszótéren is találkozhattak lezárt játékokkal a napokban a gyerekek és szüleik. A négyévenként kötelező felülvizsgálat során a minősítő cég mintegy negyven játszóeszközt balesetveszélyesnek minősített, ezeket a polgármesteri hivatal átmenetileg kivonta a forgalomból.

Befejeződött a tesztüzem a Koháry úton

Üzembe helyezték az újonnan felszerelt jelzőlámpákat a Koháry úton, ahol az autósok és a gyalogosok egyaránt megváltozott forgalmi rend szerint haladhatnak. A megelőző tanulmányok és tervek szerint így a gépjárművek számára gyorsabb, a gyalogosoknak pedig biztonságosabb lesz a közlekedés az érintett szakaszon.

Faápolás miatt zárják le a parkolókat

Lezárják a parkolókat a Koháry úton a Török Ignác és Than Károly utca közötti szakaszon 2018. július 17- én és 18-án. Az érintett területen faápolási munkákat végeznek. A lezárásra kedd délután és szerdán egész nap kell számítani.

Diákok színezték a lakóotthont

Önkéntes munkában tették kívülről is széppé a gyöngyösi József Attila Szakközépiskola festő tanulói az egy éve működő, fogyatékos fiataloknak otthont adó épületet. A diákok, a gyakorlatvezető tanáruk irányítása mellett bő egy hetet dolgoztak az Ifjúság úti épületen és a fedővakolat elkészítésével tették véglegessé a ház szigetelését.

A szabadtéri tűzgyújtás szabályai

Gyöngyös történelme során többször megtapasztalta a tűz okozta borzalmakat. Ahhoz, hogy ez ismételten ne forduljon elő, összefoglaljuk azokat a szabályokat, amelyeket be kell tartani a tűzesetek elkerülése érdekében.

Bővebben
35/2018.( VII.11.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. július 10-ei ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Határozatok 2018-06-28

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. június 28-i ülésén hozott, alábbi normatív határozatait kihirdetem:

34/2018. (VI.29) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. június 28-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

33/2018.(VI.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. június 28-i ülésén rendeletet alkotott A KÖZTEMETŐK HASZNÁLATÁRÓL SZÓLÓ 17/2016.(V.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

32/2018.(VI.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. június 28-ai ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

Bővebben

Helyi hírek

Gyöngyösi szakember a coach-szövetség vezetőségében

Dr. Király Zsolt a nemzetközi coach-szövetség elnökségi tagja, a programokért és a kommunikációért felelős igazgatóként. Tovább

 
2015.01.27. kedd

Február 2-ig kérhető a munkáltatói adómegállapítás

2015-ben is többféle lehetőség nyílik a 2014. évi jövedelemadó elszámolására és bevallására. Tovább

 
2015.01.27. kedd

Sikerrel zárult a BERZELAB-projekt

Átadták a Berze Nagy János Gimnázium új természettudományos komplexumát. Tovább

 
2015.01.23. péntek

Kedden szünetel az ügyintézés

A Kossuth út 37. szám alatti integrált ügyfélszolgálati munkaállomásokon január 27-én, kedden technikai okok miatt szünetel az okmány-ügyintézés. Tovább

 
2015.01.23. péntek

A Borsodi Kéményseprő Kft. szolgáltat Gyöngyösön

A katasztrófavédelem kijelölése alapján szeptember 17-ig látja el a kéményseprői feladatokat a borsodi szolgáltató. Tovább

 
2015.01.23. péntek

Magyar Kultúra Napja: a zenészek ünnepe

A Muzsikus Céh Vegyeskar, valamint Butykáné Bágyi Judit vehette át 2015-ben a Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetést. Tovább

 
2015.01.23. péntek

Városbál a tehetségek javára

Gyöngyös Város Önkormányzata idén is megszervezi a városbált. Tovább

 
2015.01.22. csütörtök

Adókedvezmény első házasoknak

Január elsejétől adókedvezmény segíti a friss házasokat.  A kedvezményt olyan házaspárok kaphatják, akik 2014. december 31. után kötöttek házasságot, és legalább egyiküknek ez az első házassága. Gyöngyösön idén mindeddig egyetlen pár kötött házasságot. Tovább

 
2015.01.21. szerda

Szabó Róbert is tagja lesz az Európai Unió Régiók Bizottságának

Szabó Róbertet, a Heves Megyei Közgyűlés elnökét az Európai Unió Régiók Bizottsága tagjává delegálta Magyarország Kormánya – olvasható a Magyar Közlöny január 15-én megjelent számában. Tovább

 
2015.01.21. szerda

Ki a legjobb a jók között?

Javaslatokat vár a polgármester a Pro Civitate, valamint a Gyöngyös Város Érdemes Pedagógusa kitüntetettek személyére. Tovább

 
2015.01.19. hétfő

Új vállalkozásnak havonta kell áfát bevallani

2015. január 1-jétől havonta kell áfát bevallania az adóévben jogelőd nélkül, újonnan alakult adózónak. Ezt a megalakulástól számított adóévet követő év utolsó napjáig kell megtennie. Tovább

 
2015.01.19. hétfő

Újra felfedezett kincsek

A ferences templom régi tornyának feljárójában 17 évvel ezelőtt szenzációs leletre bukkantak. Itt került elő az 1950-ben elfalazott híres Fustus Biblia több más értékes könyv és dokumentum társaságában. Ezek nagy részét restaurálták is, de feldolgozásuk elmaradt, mivel egy időre elkeveredtek. Tovább

 
2015.01.19. hétfő

Képzés a kórházi dolgozóknak

Nyelveket tanulnak és kommunikációs tréningen vesznek részt a Bugát Pál Kórház dolgozói. Tovább

 
2015.01.19. hétfő

Ha baj van a közvilágítással

A közvilágítási hibákat telefonon, emailben vagy személyesen is bejelenthetik. Tovább

 
2015.01.19. hétfő

Változások a szociális ellátásokban

A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. évben jelentős mértékben átalakul. Az átalakítást érintő fő szabályozási elemek 2015. március 1-jén lépnek hatályba. Tovább

 
2015.01.14. szerda

Vissza