3 °C

 
 
Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadás

Ingyenes ügyfélfogadást tart a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatalban az Egyenlő Bánásmód Hatóság Heves megyei referense 2017. november 27-én 8 és 12 óra között.

Még jelentkezhet a tepertősütő versenyre

Idén ismét megrendezi a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület a tepertősütő versenyt a Gyöngyösi Advent részeként a Fő téren, december 16-án. Nevezni december 4-ig lehet.

Vadászat miatti korlátozások a Mátrában

November 29-én (szerdán) társas vadászat miatt átmenetileg lezárják az alábbi területrészeket a Mátrában.

Csökken a garázsadó Gyöngyösön

Négyzetméterenként hatvan forinttal kevesebbet kell fizetni a családi házakkal azonos helyrajzi számon lévő garázsok után jövőre Gyöngyösön. A képviselő-testület novemberi ülésén a helyiadó-rendelet módosítása mellett megkezdte a 2018-as költségvetés előkészítését, és elfogadta a város drogprevenciós stratégiáját.

Vasárnap léphetünk először jégre

Vasárnap délután lehet először korcsolyázni a Gyöngyösi Jégpályán, a pénteki megnyitó pedig az eredetileg tervezettnél még nagyobb bulit tartogat - Rico és Miss Mood koncertje után Benks zenél majd a strandon, és a forraltbor is elkészül.

Bővebben
39/2017.(X.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. október 26-i ülésén rendeletet alkotott A TELEPÜLÉSI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSOKRÓL szóló 11/2014. (IV.25.) önkormányzati rendelet módosításáról.

38/2017.(X.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. október 26-i ülésén rendeletet alkotott az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletének szabályairól, a lakbérek mértékének megállapításáról szóló 1/2013. (II.4.) önkormányzati rendelet módosításáról.

37/2017.(X.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. október 26-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelet módosításáról.

36/2017.(X.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. október 26-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2017. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

Hirdetmény - normatív határozat 2017. 09. 26.

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. szeptember 26-i ülésén hozott, alábbi normatív határozatát kihirdetem:

Bővebben

Helyi hírek

Szóróparcella épül

Szóróparcellát építenek a Felsővárosi Temetőben, a Városgondozási Zrt. beruházásában. Tovább

 
2015.11.05. csütörtök

Napelemek a főiskolán

Évente mintegy 50 százalékos villamosenergia-költség megtakarítás érhető el a Károly Róbert Főiskolán a jövőben, annak a napelemes rendszernek köszönhetően, melynek a telepítését már megkezdték a gyöngyösi intézményben. A beruházás a Széchenyi Terv keretében, közel 210 millió Ft európai uniós forrásból valósulhat meg. Tovább

 
2015.11.05. csütörtök

FELHÍVÁS!

Gyöngyös Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, a gazdálkodó szervezeteket, a civil szervezeteket és egyházakat, hogy GYÖNGYÖS város településrendezési eszközeinek – Településszerkezeti Tervének és Helyi Építési Szabályzatának – több részterületre szóló módosítása 5. Kékestető és 8. Volt szeméttelep környéke (Szurdokpart É-i oldal) helyszínei esetében a szabályozási fedvénytervek a 2015. augusztus hónapban közzétetthez képest utólagosan változtak. Tovább

 
2015.11.05. csütörtök

Bálázócsarnokot avattak

Átadták az NHSZ Gyöngyösi Hulladékkezelő Kft. telephelyén az újonnan megépült hulladékválogató és -bálázó csarnokot. A beruházásnak köszönhetően a társaság magasabb színvonalon tudja ellátni a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésből adódó feladatokat. Tovább

 
2015.11.04. szerda

Ingyenes egészségügyi szűrések

Ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt a gyöngyösiek. A város képviselő-testülete az idei évben először szervez hasonló akciót, melyre másfél millió forintot különített el a város költségvetéséből. Tovább

 
2015.11.04. szerda

Emlékezzünk együtt Göncz Árpádra!

Csendes emlékezésre hív mindenkit Hiesz György, Gyöngyös polgármestere Göncz Árpád temetésének napján. Tovább

 
2015.11.03. kedd

Ingyenesen látogathatják a gyöngyösiek az Orczy-kertet

2015 novemberétől ingyenes látogathatják a Mátra Múzeum kertjét a gyöngyösiek. A kertbelépő november 3-ától a lakcímkártya felmutatásával válik ingyenessé. Tovább

 
2015.11.03. kedd

Nem lesz műjégpálya

Végleg eldőlt: nem lesz műjégpálya Gyöngyösön az idei téli szezonban, jövőre azonban akár saját pályája is lehet a városnak. A helyi képviselő-testület harmadik alkalommal, ezúttal rendkívüli ülésen tárgyalt a kérdésről, a többség ezúttal sem támogatta az idei szezonra vonatkozó bérleti konstrukciót, kezdeményezte azonban, hogy jövőre használt pályát vásároljon az önkormányzat. Tovább

 
2015.11.02. hétfő

Bemutatták a Járási Esélyteremtő Programtervet

A gyöngyösi városháza dísztermében mutatták be csütörtökön a Járási Esélyteremtő Programtervet a „Területi együttműködés kialakítása a gyöngyösi járásban” című projekt záró rendezvényén. Tovább

 
2015.10.30. péntek

Burgonya a rászorulóknak

Gyöngyös Város Önkormányzata évek óta anyagi helyzetéhez mérten a költségvetésében szereplő szociális ellátások előirányzat terhére – amennyiben maradvány keletkezik – segítséget nyújt a rászorulók burgonyához való hozzájutásában. Tovább

 
2015.10.29. csütörtök

Tüzelőanyag-támogatás - már igényelhető

Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szól, melynek értelmében tüzelőanyag támogatás nyújtható annak a lakását tűzifával fűtő szociálisan rászoruló kérelmezőnek, akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem az alábbiak szerint meghatározott mértéket nem haladja meg, feltéve, hogy szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott vagyonnal nem rendelkezik. Tovább

 
2015.10.29. csütörtök

Csak edényben gyűjthető a zöldhulladék

Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosságot, hogy a hatályos jogszabályi előírások értelmében 2015. július 1-jétől a lakosságnál keletkező zöld hulladékot elkülönítetten kell gyűjteni és edényben, vagy hulladékgyűjtő zsákban kell a Közszolgáltatónak átadni, ömlesztve nem szabad a közterületre kihelyezni. Tovább

 
2015.10.28. szerda

Költözik az egri törvényszék

Ne menjen rutinból a Barkóczy útra, ugyanis november 2-től a volt Dobó István laktanyában működik az egri törvényszék. Tovább

 
2015.10.26. hétfő

Húszéves testvérvárosi kapcsolat

Húsz évvel ezelőtt, 1995-ben kötött testvérvárosi megállapodást Gyöngyös és Kézdivásárhely. Tovább

 
2015.10.23. péntek

Köszönjük meg őszintén a szabadságot

Az 1956-os hősök emléke előtt tisztelgett Gyöngyös. Tovább

 
2015.10.23. péntek

Vissza