3 °C

 
 
Mátrai bornapok: felhőtlen ünnep

Elkezdődött a Mátrai Bornapok rendezvénysorozata, vasárnapig (majdnem) minden a borról szól Gyöngyösön. Mert azért szól a gyerekekről is. Meg a pihenésről, a kikapcsolódásról, a szórakozásról.

Újra tárgyalják a tömegközlekedés átszervezését

Felülvizsgálja a helyi autóbuszközlekedés átszervezéséről hozott korábbi döntését a gyöngyösi képviselő-testület, amely a lakossági visszajelzések alapján tűzte újra napirendre a kérdést a májusi ülésen. A tanácskozásra a grémium meghívta Horváth László országgyűlési képviselőt is, aki a következő négy év legfontosabb feladatiról adott tájékoztatást, és válaszolt a városi testület kérdéseire.

Éjszaka permeteznek

A városban lévő platánfák lemosó permetezésére és a belvárosban lévő hársfák levéltetű elleni permetezésére május 24-én éjszaka kerül sor.

Önt is kérdezhetik

A Központi Statisztikai Hivatal kötelező adatszolgáltatáson alapuló mezőgazdasági adatfelvételt hajt végre Gyöngyösön május 23-a és június 15-e között.

Heves Megye Egészségügyi Szakdolgozója Hegede Lívia

Tudományos ülés keretében ünnepeltek május 18-án, pénteken, Egerben a Hotel Eger Kongresszusi termében Heves megye ápolói. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) megyei ünnepségén adták át Heves Megye Egészségügyi Szakdolgozója kitüntető címet. Idén öt ápoló vehette át a kamara elismerését. Köztük volt a Bugát Pál Kórház dolgozója, Hegede Lívia is.

Bővebben
22/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-ai ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

21/2018. (IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-i ülésén rendeletet alkotott a KÖZTERÜLETEK RENDELTETÉSTŐL ELTÉRŐ HASZNÁLATÁRÓL szóló 25/2000. (IX. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról.

20/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-ai ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

19/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-i ülésén rendeletet alkotott A TELEPÜLÉSI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSOKRÓL szóló 11/2014. (IV.25.) önkormányzati rendelet módosításáról.

18/2018.(III.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. március 28-i ülésén rendeletet alkotott AZ ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONBAN LÉVŐ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK ELIDEGENÍTÉSÉRŐL.

Bővebben

Helyi hírek

Házipénztár helyett utalás - másként fizetik a segélyeket

Jövőre megváltozik egyes szociális támogatások kifizetésének rendje. Tovább

 
2012.12.10. hétfő

Folyamatosan hóágyúznak a mátraszentistváni síparkban

Öt napja szakadatlanul hóágyúznak a mínusz 10 fokos hidegben a Mátraszentistváni síparkban, így három pályát használhatnak a síelők a péntekre, december 14-re tervezett szezonnyitón. Tovább

 
2012.12.10. hétfő

Jövőre személyi igazolvány, erkölcsi bizonyítvány is igényelhető az interneten

Jövőre tovább bővül az interneten keresztül intézhető hatósági eljárások köre. Egyszerűsödik a személyi igazolvány pótlása, az erkölcsi bizonyítvány kérelmezése, valamint több járműigazgatási eljárás is. Tovább

 
2012.12.10. hétfő

Változik a nyitva tartási rend a polgármesteri hivatalban és az okmányirodában

December 10-13 között a gyöngyösi polgármesteri hivatal és az okmányiroda nyitva tartása módosul Tovább

 
2012.12.10. hétfő

ÁNTSZ: egy hét alatt csaknem negyedmilliós bírság dohányzás miatt

A hideg idő beköszöntével novemberben, egy hét alatt, csaknem negyedmillió forint bírságot szabtak ki a közegészségügyi felügyelők a dohányzási szabályok megsértése miatt - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Tovább

 
2012.12.10. hétfő

Kikapcsolási moratóriumot hirdetett a Tigáz

Szeretnénk, ha a karácsony mindenkinek az ünneplésről, az otthon melegéről szólna – nyilatkozta Holyevácz Csaba, Ügyfélkapcsolati Igazgató. Tovább

 
2012.12.10. hétfő

Februárig pályázhatnak szociális célú városrehabilitációra

A konstrukció célja a városok leromlott vagy leszakadó városrészeinek pusztulását okozó folyamatainak megállítása és megfordítása. Tovább

 
2012.12.09. vasárnap

Változott a vasút és a Volán-társaságok menetrendje vasárnaptól

Vasárnap egyszerre lépett életbe a MÁV-START és a Volán-társaságok 2012/2013. évi menetrendje, mindkettő 2013. december 14-ig lesz érvényben. Tovább

 
2012.12.09. vasárnap

A ferencesekhez csatlakozva adományokat gyűjt a kormányhivatal

A gyöngyösi Ferences Plébánia Karitász Csoportja „Egymillió csillag a szegényekért” elnevezésű programjához csatlakozva a Heves Megyei Kormányhivatal adománygyűjtést szervez. Tovább

 
2012.12.08. szombat

Együtt a természeti értékek megőrzéséért

A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület „Együtt Heves megye helyi jelentőségű védett természeti értékeinek megőrzéséért” című pályázatának befejezéséhez közeledik. Tovább

 
2012.12.08. szombat

Farkas András és Valaska József az Év vállalkozója

A Mátraaljai Munkaadók Egyesületének két tagja is büszkélkedhet az idei Év vállalkozója díjjal. Tovább

 
2012.12.08. szombat

Hóátfúvások veszélyére figyelmeztet a Magyar Közút Zrt

A meteorológiai előrejelzések szerint ezen a hétvégén országszerte rendkívül erős havazás várható, több helyen pedig hóátfúvásokra is lehet számítani. Tovább

 
2012.12.07. péntek

Mesterek üzenete: néprajzi kiállítás a Mátra Múzeumban

Néprajzi kiállítással búcsúzik a Mátra Múzeum a megyei múzeumi szervezettől. Tovább

 
2012.12.07. péntek

Tavaszig senki sem kerülhet utcára

Az önkényes lakásfoglalókon kívül senkit nem lehet kilakoltatni. Tovább

 
2012.12.07. péntek

Vadászat miatt lezárják a Mátrában a turistautakat

December 12-én reggel hattól délután kettőig lesz érvényben a korlátozás több mátrai turistaúton. Tovább

 
2012.12.07. péntek

Vissza