3 °C

 
 
A bölcsődei dolgozókat köszöntötték

A bölcsődei dolgozókat köszöntötték Gyöngyösön a bölcsődék napja alkalmából. Az első magyar bölcsőde megnyitásának tiszteletére rendezett ünnepségen a Visonta Úti Bölcsőde két dolgozója részesült elismerésben.

Lakossági fórum

Lakossági fórumon ismertetik a szakemberek Gyöngyös város településrendezési eszközeinek a Dél-keleti Iparterület kialakításáról szóló módosítását.

Műsorral és koszorúzással emlékeztek meg Almásy Pálról, a Gyöngyös Fő terén 2016-ban átadott emléktáblájánál.

Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a Heves Megyei Orvos- Gyógyszerész és Szakdolgozói Napokat Gyöngyösön. A kétnapos konferencián számos szakterület szakemberei cserélnek tapasztalatot.

Átverés a 2,5 milliós támogatásról szóló hír

Egy, a közösségi médiában terjedő hamis hír szerint 2018 tavaszától 2,5 milliós támogatásra jogosult minden Magyarországon élő magyar állampolgár. A valótlanságokat állító cikk szerint a lakásfelújításra fordítható támogatást a helyi önkormányzatoknál kell igényelni, azonban ez nem igaz.

Bővebben
18/2018.(III.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. március 28-i ülésén rendeletet alkotott AZ ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONBAN LÉVŐ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK ELIDEGENÍTÉSÉRŐL.

17/2018.(III.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. március 28-i ülésén rendeletet alkotott A SZENNYVÍZELVEZETŐ HÁLÓZATBA TÖRTÉNŐ UTÓLAGOS BEKÖTÉSRŐL.

16/2018.(III.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. március 28-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS TELEPÜLÉSKÉPE VÉDELMÉRŐL.

15/2018.(III.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. március 28-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

14/2018.(III.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. március 28-i ülésén rendeletet alkotott AZ EGYES ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOKRÓL szóló 15/2017.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Helyi hírek

Mystery Gang és ExperiDance előadás Gyöngyösön

Két napon belül a rockabilly és a kortárs tánc királyainak előadását is láthatjuk Gyöngyösön. Az augusztus 20-i program zárásaként a Mystery Gang, másnap pedig az ExperiDance lép fel a városban. Tovább

 
2017.08.16. szerda

Szirénapróba

A Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és Gyöngyös Város polgári védelmi parancsnoksága értesíti a lakosságot, hogy 2017. augusztus 29-én a város közigazgatási területén található lakossági riasztó és tájékoztató eszközök (szirénák) üzempróbáját végezzük, melynek során morgatópróba (6 másodperces, állandó hangmagasságú folyamatos szirénahang) jelzést adunk le. Tovább

 
2017.08.16. szerda

Elbúcsúztak a fesztiválozók

Látványos és sikeres - ez az idei Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál gyors összefoglalója. Tovább

 
2017.08.15. kedd

Az Apollo Tyres első negyedévi árbevétele 458,35 millió euró volt

Az Apollo Tyres Ltd. igazgatótanácsa jóváhagyta a társaság 2017-18-as pénzügyi évének első negyedévéről szóló nem auditált eredménybeszámolóját. Tovább

 
2017.08.11. péntek

Visszakerül a városhoz a füredi strand

Visszavásárolja a gyöngyösi önkormányzat a volt mátrafüredi strand területét. A város képviselő-testülete csütörtöki, rendkívüli ülésén döntött úgy, hogy az önkormányzat él elővásárlási jogával, és visszaveszi az egykori fürdőt. Tovább

 
2017.08.11. péntek

Színpompás fesztivál

A Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál az együttesek színpompás felvonulásával kezdődött, a hagyományoknak megfelelően, majd a nyitógálán mutatkoztak be az együttesek, amelyek egy héten át szórakoztatják a nagyérdeműt. Tovább

 
2017.08.09. szerda

Tilos lesz parkolni a Sport utcában, egyirányúsítás a piacnál

Megváltozik a forgalmi rend a Sport utcában, ahol mindkét oldalon várakozni tilos tábla lesz érvényben. A piacnál is változik a forgalmi rend: egyirányú lesz a parkoló forgalma. Tovább

 
2017.08.08. kedd

Az anyatej a csecsemők legfontosabb tápláléka

A Gyöngyösi Anyatejgyűjtő Állomás és a Védőnői Szolgálat munkatársait, valamint anyatejet adó kismamákat köszöntött a város önkormányzata az anyatejes táplálás világnapja alkalmából rendezett városi ünnepségen. Tovább

 
2017.08.07. hétfő

Már várják a pályázatokat az önkormányzati ösztöndíjra

Az önkormányzatnál már várják a pályázatokat a havi 40 ezer forintos ösztöndíj-pályázatra. Az ösztöndíjra szociálisan rászoruló, 35 év alatti gyöngyösi fiatalok pályázhatnak, akik a pályázati felhívásban szereplő felsőoktatási képzéseken tanulnak vagy tanulni szándékoznak. A fiataloknak vállalniuk kell, hogy oklevelük megszerzését követően a képzés időtartamával megegyező ideig az önkormányzatnál vagy annak valamelyik szervezeténél dolgoznak. Tovább

 
2017.08.07. hétfő

Tánc, zene és hagyományőrzés az egzotikum jegyében

Augusztus 8-tól 13-ig hét ország néptáncosai mutatkoznak be a GYÖNGY Nemzetközi Folklórfesztiválon, amely minden eddiginél színesebb forgatagot hoz a városba. A Barátok terén a fesztivál ideje alatt minden nap családi programokkal várják az érdeklődőket, lesz Folk Jam, és nem maradhat el a Dudás Találkozó sem. Tovább

 
2017.08.04. péntek

Hőségriadó: vízosztás és locsolás a nagy melegben

Egyebek mellett ivóvízosztással és a közúthálózat locsolásával próbálja enyhíteni a nagy meleg hatásait a gyöngyösi önkormányzat. Péntek éjfélig a legmagasabb, harmadfokú hőségriadó van érvényben az ország egész területén. Tovább

 
2017.08.01. kedd

Ingyenes lesz az óvodai úszásoktatás szeptembertől

Rendkívüli ülést tartott hétfőn a gyöngyösi képviselő-testület. A grémium soron kívüli tanácskozásán több pályázat benyújtásáról döntöttek a képviselők, akik támogatták az ingyenes óvodai úszásoktatás bevezetését is. Tovább

 
2017.07.25. kedd

Folyamatos szúnyoggyérítés

Szúnyoggyérítést végeznek 2017. július 24-től kezdődően minden héten szerdán és csütörtökön, eső esetén pénteken 17 és 22 óra között Gyöngyösön, a Procter & Gamble gyáregységében, a Jedlik Ányos utca 4. szám alatt. Tovább

 
2017.07.21. péntek

Parafa: halmozott sikerek

Magda Boldizsár háromszoros bajnok, a Parafa Úszó Klub váltója bronzérmes lett az Országos Bajnokságon. Tovább

 
2017.07.21. péntek

Elhunyt dr. Gedeon András

Életének 89. évében meghalt dr. Gedeon András, a Bugát Pál Kórház legendás, nyugalmazott főorvosa. Több súlyos betegséggel küzdött hősiesen az elmúlt években, de küzdő lelke 2017. július 14-én feladta, a halálban kapott megnyugvást - közölte a Bugát Pál Kórház. Tovább

 
2017.07.20. csütörtök

Vissza