3 °C

 
 
Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadás

Ingyenes ügyfélfogadást tart a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatalban az Egyenlő Bánásmód Hatóság Heves megyei referense 2017. november 27-én 8 és 12 óra között.

Még jelentkezhet a tepertősütő versenyre

Idén ismét megrendezi a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület a tepertősütő versenyt a Gyöngyösi Advent részeként a Fő téren, december 16-án. Nevezni december 4-ig lehet.

Vadászat miatti korlátozások a Mátrában

November 29-én (szerdán) társas vadászat miatt átmenetileg lezárják az alábbi területrészeket a Mátrában.

Csökken a garázsadó Gyöngyösön

Négyzetméterenként hatvan forinttal kevesebbet kell fizetni a családi házakkal azonos helyrajzi számon lévő garázsok után jövőre Gyöngyösön. A képviselő-testület novemberi ülésén a helyiadó-rendelet módosítása mellett megkezdte a 2018-as költségvetés előkészítését, és elfogadta a város drogprevenciós stratégiáját.

Vasárnap léphetünk először jégre

Vasárnap délután lehet először korcsolyázni a Gyöngyösi Jégpályán, a pénteki megnyitó pedig az eredetileg tervezettnél még nagyobb bulit tartogat - Rico és Miss Mood koncertje után Benks zenél majd a strandon, és a forraltbor is elkészül.

Bővebben
39/2017.(X.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. október 26-i ülésén rendeletet alkotott A TELEPÜLÉSI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSOKRÓL szóló 11/2014. (IV.25.) önkormányzati rendelet módosításáról.

38/2017.(X.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. október 26-i ülésén rendeletet alkotott az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletének szabályairól, a lakbérek mértékének megállapításáról szóló 1/2013. (II.4.) önkormányzati rendelet módosításáról.

37/2017.(X.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. október 26-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelet módosításáról.

36/2017.(X.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. október 26-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2017. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

Hirdetmény - normatív határozat 2017. 09. 26.

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. szeptember 26-i ülésén hozott, alábbi normatív határozatát kihirdetem:

Bővebben

Helyi hírek

Internetes kvízjáték középiskolásoknak

Az Európai Parlament budapesti Tájékoztatási Irodája 2013 áprilisától új, internetes kvízjáték formájában indítja útjára az EUROSCOLA vetélkedőt Magyarországon. Tovább

 
2013.04.11. csütörtök

Már igényelhető a bérkompenzációs támogatás

A nehéz helyzetben lévő ágazatokban működő munkáltatók már pályázhatnak a minimálbér emeléséből adódó többletterhek kompenzálására az illetékes munkaügyi központoknál. Tovább

 
2013.04.11. csütörtök

Új utak a közösségi művelődésben - Gyöngyösről indulva

Az országos sorozat nyitányaként Heves és Borsod megye közművelődési szakemberei tanácskoznak Gyöngyösön. Tovább

 
2013.04.11. csütörtök

Két autó ütközött a Puskin és a Zalár út kereszteződésében

Az egyik autó kis híján a patakba esett. Tovább

 
2013.04.11. csütörtök

Ha már a szemüveg sem segít - van megoldás

Az eredeti árnál lényegesen olcsóbban juthatnak hozzá olvasást segítő modern eszközökhöz azok, akiknek már a szemüveg, vagy akár a kézi nagyító sem segít. Tovább

 
2013.04.11. csütörtök

Zártkörű pályázat leendő lakásbérlőknek

Az önkormányzat zártkörű pályázatot hirdet az érvényes lakásigényléssel rendelkezők számára. Tovább

 
2013.04.11. csütörtök

Farkasmályba jobb úton kell bemenni

Ha dalra nem is fakadtak a pincetulajdonosok, azért nyilvánvalóan örülnek, hogy lényegesen könnyebb a farkasmályi pincék megközelítése. Tovább

 
2013.04.10. szerda

Károlytáró: csak éjjel lesz teljes útzár

A Gyöngyösoroszi és Károlytáró közötti úton 3,5 tonnás súlykorlátozást vezetnek be, és éjszakánként lezárják a megsérült szakaszt. A felújítás előtt megkezdik a vendégút építését. Tovább

 
2013.04.10. szerda

Nincs ingyen egészségügyi ellátás

Akinek nincs biztosítotti jogviszonya, annak ezt egyrészt be kell jelentenie, másrészt havi 6660 forint járulékot kell fizetnie ahhoz, hogy jogosult legyen az egészségügyi ellátásra. Tovább

 
2013.04.10. szerda

SZJA-bevallás: közeleg a határidő

A 1253-as számú személyijövedelemadó-bevallást 2013-ban legkésőbb május 21-éig kell az állami adóhatósághoz benyújtani. Tovább

 
2013.04.10. szerda

Károlytáró elvágva a külvilágtól?

Megsüllyedt az út Gyöngyösoroszi és Károlytáró között. A közlekedésre alkalmatlan szakaszt várhatóan szerda délelőttől lezárják. Tovább

 
2013.04.09. kedd

Biztonság, élet, út - vasárnapig a Tesco parkolójában

Vasárnapig várja az érdeklődőket a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági és oktató programja Gyöngyösön. Tovább

 
2013.04.09. kedd

Vállalkozói akadémia Gyöngyösön

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 3 részes, ingyenes gazdasági tematikájú vállalkozói akadémiát indít 2013 áprilisától vállalkozásvezetők részére Gyöngyösön. Tovább

 
2013.04.09. kedd

IV. Keleti Blokk Dual Szlalom - május negyedikén

A Mátra Szakképző Iskola szomszédságában épített pályán várja a versenyzőket a Mátrai Betyárok KSE Tovább

 
2013.04.08. hétfő

Változások a havi adó- és járulék-bevallásokban

A 2013. január 1-jétől hatályos törvényváltozások a járulékbevallási nyomtatványokon jelentős módosításokat eredményeztek. Tovább

 
2013.04.08. hétfő

Vissza