3 °C

 
 
Szent István iránytűt adott a kezünkbe

A Szent Bertalan-templomban kezdődött, majd a Fő téri szabadtéri színpadon folytatódott a Szent István-napi városi ünnepség Gyöngyösön. Az új kenyér megáldását követően egész napos programsorozattal és tűzijátékkal várják az ünneplőket.

Ünnepeljünk együtt augusztus 20-án!

Egész napos programsorozattal, koncertekkel, tűzijátékkal várja az ünneplőket Gyöngyös önkormányzata augusztus 20-án a Fő téren.

Permeteznek

A gesztenye- és platánfák permetezését végzik Gyöngyösön augusztus 16-a és 18-a között.

Szúnyogot irtanak

Szúnyoggyérítést végeznek 2019. augusztus 22-én, csütörtökön, eső esetén augusztus 23-án, pénteken 20 és 24 óra között Gyöngyösön, a Procter & Gamble gyáregységében, a Jedlik Ányos utca 4. szám alatt.

Két új játszóvár épült a városban

Gyöngyös önkormányzata a város idei költségvetéséből jelentős összeget fordít a játszóterek felújítására. Legutóbb két játszóvárat is birtokba vehettek a gyerekek.

Bővebben
24/2019.(VI.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. június 27-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

23/2019.(VI.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. június 27-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2019. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK módosításáról.

22/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-ai ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

21/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS INTÉZMÉNYEI 2018. ÉVI PÉNZMARADVÁNYÁRÓL.

20/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 9/2015.(II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben





MSZP: A Fidesz leárazta Gyöngyöst

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2014.08.15. péntek
 
Utoljára módosítva: 2014-08-28 10:47
 
 

Bezár
Cikk küldés
 
 

Az MSZP szerint a Fidesz leértékelte Gyöngyöst, mert a nagyobbik kormánypárt megyei választási listáján a befutó helyek egyikén sem szerepel gyöngyösi politikus.

 

Hiesz György, a szocialista párt városi elnöke szerint Gyöngyös megyei lobbi erő hiányában jelentős fejlesztési forrásoktól eshet el. A Gyöngyösi Városi Televízióban az MSZP városi elnöke arról beszélt: az első gyöngyösi, Ördög István a huszadik a Fidesz listáján, ami szerinte azt jelenti, hogy a Fidesz nem tartja fontosnak Gyöngyös képviseletét a megyei közgyűlésben, és így a város kevésbé hatékonyan lobbizhat a fejlesztési forrásokért.

Úgy vélte, ez ellentmond az összes nyilatkozatuknak, amelyekben azt hangsúlyozzák, hogy \"Gyöngyöst erősíteni kell és pozícióba kell hozni.\".

Hiesz György saját pártja listájáról elmondta: Szabó Gyula volt gyöngyösi polgármester a lista második helyén szerepel.

Hiesz György kitért a Fidesz helyi választási szlogenjére is, amely így hangzik: „Nyerjenek végre a gyöngyösiek”. A szocialisták szerint ez olyan, mintha a Fidesz saját magától határolódna el, hiszen az elmúlt négy évben is ők vezették a várost.


Közösségi funkciók