3 °C

 
 
Szent István iránytűt adott a kezünkbe

A Szent Bertalan-templomban kezdődött, majd a Fő téri szabadtéri színpadon folytatódott a Szent István-napi városi ünnepség Gyöngyösön. Az új kenyér megáldását követően egész napos programsorozattal és tűzijátékkal várják az ünneplőket.

Ünnepeljünk együtt augusztus 20-án!

Egész napos programsorozattal, koncertekkel, tűzijátékkal várja az ünneplőket Gyöngyös önkormányzata augusztus 20-án a Fő téren.

Permeteznek

A gesztenye- és platánfák permetezését végzik Gyöngyösön augusztus 16-a és 18-a között.

Szúnyogot irtanak

Szúnyoggyérítést végeznek 2019. augusztus 22-én, csütörtökön, eső esetén augusztus 23-án, pénteken 20 és 24 óra között Gyöngyösön, a Procter & Gamble gyáregységében, a Jedlik Ányos utca 4. szám alatt.

Két új játszóvár épült a városban

Gyöngyös önkormányzata a város idei költségvetéséből jelentős összeget fordít a játszóterek felújítására. Legutóbb két játszóvárat is birtokba vehettek a gyerekek.

Bővebben
24/2019.(VI.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. június 27-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

23/2019.(VI.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. június 27-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2019. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK módosításáról.

22/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-ai ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

21/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS INTÉZMÉNYEI 2018. ÉVI PÉNZMARADVÁNYÁRÓL.

20/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 9/2015.(II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben





A Salming Magyarország a B. Braun Gyöngyös új mezszponzora

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2014.05.07. szerda
 
 
 

Bezár
Cikk küldés
 
 

A szerződés értelmében a játékosok a pályán és a pályán kívül is a márkát viselik.

 

A férfi NB I ötödik helyéért versenyben lévő klub és a sportszergyártó exkluzív mezszponzori szerződést kötött egymással, melynek keretében a játékosok a pályán és a pályán kívül is a Salming sportruháit viselik a bajnokság következő idényétől.

Magyarországon a B. Braun Gyöngyös az első élvonalbeli kézilabdacsapat, amely a Salming ruhái mellett tette le a voksát, így jövőre a kézilabdások körében is egyre népszerűbb sportszergyártó felszerelését használja majd.

Kotormán Attila, a B. Braun Gyöngyös Kézilabda Klub szakosztály-igazgatója azt mondja: mindkét fél számára előnyös megállapodást sikerült megkötniük.

– A B. Braun Gyöngyösben és a Salmingban közös a dinamikus fejlődés. Csapatunk évről-évre eredményesebben szerepel az NB I-ben, és jövőre még jobbak szeretnénk lenni. Erre figyelt fel a Salming, amely szintén dinamikusan fejlődik, és ebben a fejlődésben kiváló partnerre talált klubunkban. Büszkék vagyunk rá, hogy hazánkban elsőként ölthetjük magunkra a Salming mezeit és ruháit, és biztosak vagyunk benne, hogy a szponzori szerződés mindkét fél számára megteremti a további fejlődés alapjait.

A dinamikusan fejlődő Salming a legjobb úton halad, hogy az egyik legnépszerűbb kézilabdás márkává nője ki magát Magyarországon. Nem véletlen, hogy a B. Braun Gyöngyös válogatott játékosai, Varsandán Milán és Szalafai Gábor is a Salming cipőiben játszanak a bajnokságban és a nemzeti csapatban egyaránt.

– Számomra a legfontosabb, hogy egy cipő kényelmes és tartós legyen, a Salming cipőiben pedig mindkét tulajdonságot megtaláltam, nagyon meg vagyok vele elégedve, számomra ez a cipő a legmegfelelőbb – mondja a válogatott jobbszélső, Szalafai Gábor.

A B. Braun Gyöngyös játékosai a következő bajnoki idénytől nem csak a pályán, hanem azon kívül is a Salming ruháit viselik majd, csakúgy, mint a Bundesligában szereplő – és szintén a B. Braun által szponzorált – német együttes, az MT Melsungen.


Közösségi funkciók