3 °C

 
 
Gyöngyösi Újság 2017 február

Online is elérhető a Gyöngyösi Újság 2017 februári száma.

Adózással kapcsolatos tájékoztató

Tisztelt Adózó! Felhívom szíves figyelmét, hogy 2017 I. félévi helyi adók, valamint a gépjárműadó befizetését 2017. március 16-ig teljesítheti adópótlékmentesen, a március elején kézhez kapott Értesítés (számlaegyenleg) alapján.

Elfogadták a költségvetést

Elfogadta a város 2017-es költségvetését a gyöngyösi képviselő-testület, amely februári ülésén döntött a havi 40 000 forintos önkormányzati ösztöndíj pályázati feltételeit tartalmazó rendeletről is. A napirenden a 2017-es rendezvényterv is szerepelt.

Új eszközökkel segíti az önkormányzat a tűzoltóság munkáját

A Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség épületében adta át Hiesz György polgármester Vilmányi Sándor tűzoltó parancsnoknak azokat a felszereléseket, amelyeket a Gyöngyösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság az önkormányzat közel hárommillió forintos támogatásából vásárolt.

A legjobban teljesítő gyöngyösieket köszöntötték

A Téli Mátra teljesítménytúra legjobban teljesítő gyöngyösi indulóit köszöntötte a városházán Hiesz György polgármester és Molnár Tamás, a hazánk egyik legnépszerűbb túráját szervező Hanák Kolos Turistaegyesület elnöke.

Bővebben
1/2017.(I.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. január 26-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelet módosításáról.

39/2016.(XII.16) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2016. december 15-i ülésén rendeletet alkotott az egészségügyi alapellátás körzeteiről.

38/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2016. december 15-i ülésén rendeletet alkotott a KÖZTERÜLETEK RENDELTETÉSTŐL ELTÉRŐ HASZNÁLATÁRÓL szóló 25/2000. (IX. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról.

37/2016.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2016. december 15-i ülésén rendeletet alkotott a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Hirdetmény

Hirdetmény a Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat elbírálásáról.

Bővebben

Zenés évköszöntő

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2017.01.09. hétfő
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    A Váci Szimfonikus Zenekar adott koncertet Gyöngyösön a Mátra Művelődési Központban.

     
     

    Zenés kalandozásra hívták a közönséget a Mátra Művelődési Központba a már hagyományos újévi koncertre. Az invitálást sokan el is fogadták, szinte teltház előtt játszott a zenekar, s akik eljöttek, bizonyosan nem csalódtak, még akkor sem, ha külső okok miatt némiképp eltért a műsor a meghirdetett programtól.

    A kalandozás azonban így is megvolt, az elmaradhatatlan - és megunhatatlan - Strauss-dallamoktól a musicalek világáig repülhetett a zene szárnyán a hallgatóság.

    A hagyományoknak megfelelően az egybegyűlteket Hiesz György polgármester is köszöntötte, aki összefogást és békességet kívánt Gyöngyösnek a 2017-es esztendőre.

    A koncert után a szintén hagyományos pezsgős koccintáson Birnbaumné Pintér Mária, a Gyöngyök igazgatója mondott pohárköszöntőt, melyben arra buzdított mindenkit, hogy látogassák az intézmény programjait, éljenek a színes gyöngyösi kulturális kínálat adta lehetőségekkel.

    Újévi koncert 2017

     
    74 kép
    Dátum: 2017-01-09 12:15:00

    Az új esztendőt a hagyományoknak megfelelően hangversennyel köszöntötték Gyöngyösön. Ezúttal a Váci Szimfonikus Zenekar lépett színpadra.

     


    Közösségi funkciók