3 °C

 
 
A kórház fizeti a szállítást

Átvállalta a Bugát Pál Kórház a vérvételes kémcsövek elszállítását a háziorvosoktól, miután nemrégiben kiderült, a Centrum Lab Kft. anyagi okokra hivatkozva március elsejétől megszünteti ezt a szolgáltatását – ezt Weisz Péter, igazgató, valamint Dr. Assani Omar orvosigazgató jelentette be a mai sajtótájékoztatón. Ez ugyan plusz költséget jelent, de a betegek érdekeit tartják szem előtt.

Köszönet a városbáli támogatásért

A Gyöngyösi Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Szakiskola valamint a Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány ezúton is köszönetét fejezi ki a 2018-as Gyöngyösi Városbál résztvevőinek, támogató jegyet vásárlóinak, hogy e társadalmi rendezvény révén segítették, segítik az iskola és az alapítvány céljainak megvalósulását.

Balogh Sándorné szülésznő miniszteri kitüntetése

A Magyar Ápolók Napja alkalmából Miniszteri Oklevél elismerésben részesült Balogh Sándorné, Marika, szülésznő, a szülészet-nőgyógyászati osztály munkatársa.

Útlezárás a Csalogány utcában

Félpályás útlezárás lesz érvényben a Csalogány utcában, a Május 1. lépcső és a Harrer Ferenc utca közötti szakaszon február 26-a és március 2-a között. Az utcában fasori munkákat végeznek.

Gyöngyösi Újság 2018 február

Online is elérhető a Gyöngyösi Újság 2018 februári száma.

Bővebben
Döntés hirdetményi úton történő közlésről

A Kemény János útra tervezett 51 lakásos társasház ügyében érdemi döntés született.

3/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

2/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott A LAKÁSCÉLÚ HELYI TÁMOGATÁSRÓL.

1/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott AZ EGYES ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOKRÓL szóló 15/2017.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról.

44/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott egyes önkormányzati rendeletek módosításáról, melynek keretében módosította - a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és a házszámok megállapításának egyes szabályairól szóló 13/2014.(IX.12.), - a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2016.(V.27.) és - a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól szóló 19/2016.(V.27.) önkormányzati rendeleteket.

Bővebben

Közélet

 

Gyöngyösi rektorhelyettes az Eszterházy Károly Egyetem vezetésében

Dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora Dr. Bujdosó Zoltánt bízta meg a campusokért felelős rektorhelyettesi feladatok ellátásával. Tovább

 
2017.04.10. hétfő
 

Összefogással a Mátra tisztaságáért

Önkéntesek fogtak össze, és takarították el az út mentén található szemetet a Mátrában, a Szálas Turistaház és a 24-es út közötti szakaszon. Az illegális hulladékhalmok közt közel két tucat gumiabroncs, lábasok, sőt még centrifuga is volt. Pedig ezt nem kellene az erdőbe vinni, a gyöngyösi hulladékudvarban szinte minden típusú szemetet befogadnak. Tovább

 
2017.04.07. péntek
 

Áprilisi bérlakás-pályázat

A 2017. április 19-ig pályázható bérlakások listája. Tovább

 
2017.04.07. péntek
 

Szúnyogot irtanak

Szúnyoggyérítést végeznek 2017. április 10-én, hétfőn és április 12-én, szerdán, eső esetén április 13-án, csütörtökön, illetve 2017. április 18-án kedden és április 20-án, csütörtökön, eső esetén április 21-én, pénteken, 16 és 22 óra között Gyöngyösön, a Procter & Gamble gyáregységében, a Jedlik Ányos utca 4. szám alatt. Tovább

 
2017.04.07. péntek
 

Pályázatokat hirdetnek Gyöngyös Város Képviselő-testületének bizottságai

Gyöngyös Város Képviselő-testületének bizottságai pályázatokat hirdetnek egészségügyi, ifjúsági, szociális, illetve sporttevékenységek támogatására. Tovább

 
2017.04.07. péntek
 

Átadták az Apollo gyöngyöshalászi gyárát

A világ legkorszerűbb gumiabroncs-üzeme kezdi meg a termelést Gyöngyöshalász ipari parkjában, ami nemcsak az Apollo Tyres, de a régió fejlődését is elősegíti - mondta Onkar S. Kanwar, az indiai cég elnöke a gyáravató ünnepségen pénteken. Tovább

 
2017.04.07. péntek
 

Veszélyes jelenségre figyelmeztet a rendőrség

Az úgynevezett kék bálna-jelenség veszélyeire hívja fel a figyelmet a rendőrség. A mozgalom lényege, hogy egy feladatsoron át, a manipuláció és a megfélemlítés eszközeivel fiatalokat arra vesznek rá, hogy önkezűleg vessenek véget életüknek. A rendőrség közleményét változtatás nélkül közöljük. Tovább

 
2017.04.05. szerda
 

Kék Séta

Április elsején rendezte meg a gyöngyösi Autista Segítő Központ a már hagyományos Kék Sétát Kékestetőre. Tovább

 
2017.04.03. hétfő
 

Kiemelkedő fiatalok

A városi diáknapon adták át a „Gyöngyösi Fiatalok a Tudásért, Művészetekért, Sportért és Közösségért” kitüntetéseket. A város képviselő-testülete által odaítélt elismerést Csóka Bence, Jakkel Júlia, Herneczky Áron és Árvai Csenge vehette át Hiesz György polgármestertől. Tovább

 
2017.03.31. péntek
 

Térítési díjakról is döntöttek

Egyebek mellett hulladékgazdálkodási társulás létrehozásáról is döntött a gyöngyösi képviselő-testület márciusi ülésén. A csütörtöki tanácskozáson a szociális és gyermekjóléti intézmények térítési díjait is meghatározták, és több új rendeletet alkottak a képviselők. Az ülésen az is kiderült, ki kapja idén a város legrangosabb elismerését, a Pro Civitate díjat. Tovább

 
2017.03.31. péntek
 

Vissza