3 °C

 
 
Elfogadták a költségvetést

Elfogadta a város 2018-as költségvetését a gyöngyösi képviselő-testület a grémium februári ülésén. A képviselők ügyvezetőt választottak a kulturális feladatok ellátására létrehozandó új önkormányzati társaság élére, és döntöttek az egyebek mellett Szent Bertalan-templom toronysisakjainak helyreállítását célzó európai uniós pályázat pótfinanszírozásáról is.

Lakásért életjáradék program

Gyöngyös Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. decemberi ülésén rendeletbe foglalta a ”Lakásért életjáradék-program” részletes feltételeit. A programban részt vehetnek a város közigazgatási területén lakástulajdonnal vagy ”lakóház, udvar” megnevezésű ingatlan tulajdonnal rendelkező, 65. életévüket betöltött magánszemélyek. A rendeletben foglalt feltételeknek megfelelő felajánlókkal az Önkormányzat életjáradéki szerződést köt.

Ismét vért adtak az Apollo Tyres munkatársai

Február 20-án az Apollo Tyres harmadik alkalommal szervezett véradást, amelyre ezúttal nem csak a cég munkatársait, de a Gyöngyöshalászon működő gyárban dolgozó partnereiket is meghívták.

Lakossági fórum a szennyvízelvezetés fejlesztéséről

Gyöngyös Város Önkormányzata 2 279 482 781 forint támogatást nyert el a Gyöngyös és térsége szennyvízelvezetésének és tisztításának fejlesztése elnevezésű, KEHOP-2.2.2-15-2016-00091 azonosítószámú projekt megvalósítására. A beruházást február 26-án 17 órától lakossági fórumon ismertetik.

A kórház fizeti a szállítást

Átvállalta a Bugát Pál Kórház a vérvételes kémcsövek elszállítását a háziorvosoktól, miután nemrégiben kiderült, a Centrum Lab Kft. anyagi okokra hivatkozva március elsejétől megszünteti ezt a szolgáltatását – ezt Weisz Péter, igazgató, valamint Dr. Assani Omar orvosigazgató jelentette be a mai sajtótájékoztatón. Ez ugyan plusz költséget jelent, de a betegek érdekeit tartják szem előtt.

Bővebben
Döntés hirdetményi úton történő közlésről

A Kemény János útra tervezett 51 lakásos társasház ügyében érdemi döntés született.

3/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

2/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott A LAKÁSCÉLÚ HELYI TÁMOGATÁSRÓL.

1/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott AZ EGYES ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOKRÓL szóló 15/2017.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról.

44/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott egyes önkormányzati rendeletek módosításáról, melynek keretében módosította - a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és a házszámok megállapításának egyes szabályairól szóló 13/2014.(IX.12.), - a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2016.(V.27.) és - a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól szóló 19/2016.(V.27.) önkormányzati rendeleteket.

Bővebben

Közélet

 

Valószínűsítik, hogy Kiss Péter holtteste látható a fotón

A kutatást abbahagyták, a holttestet nem tudják lehozni a hegyről. Tovább

 
2013.05.31. péntek
 

A legjobbak elismeréséről döntöttek

Dr. Nagy Éva, dr. Kelemen Tibor, Kerek Miklósné, Kovács Róbert - ők kapják majd a szakmai elismeréseket. Tovább

 
2013.05.31. péntek
 

Laktanyától vírusig - ülésezett a képviselő-testület

Egyperces néma felállással és élete legfontosabb teljesítményeinek felidézésével búcsúztak a képviselők a Himalájában eltűnt Kiss Péter hegymászótól a csütörtöki testületi ülésen. Tovább

 
2013.05.30. csütörtök
 

Önkormányzati ülés élőben

A Gyöngyösi Városi Televízió élő közvetítése a képviselő-testület május 30-i üléséről. tovább

2013.05.30. csütörtök
 

Befejeződött a szociális városrehabilitáció első üteme

Európai Uniós támogatással valósult meg Gyöngyös szociális városrehabilitációjának első üteme. Tovább

 
2013.05.29. szerda
 

Húsz éves a Mátra Lion's Klub

Több ezer rászorulónak segített két évtizedes működése alatt a karitatív szervezet. Tovább

 
2013.05.29. szerda
 

Egressy-gála: elismerés diákoknak és szülőknek

Több éves hagyományt követve rendezte meg gálaműsorát az Egressy Béni Kéttannyelvű Általános Iskola. Tovább

 
2013.05.29. szerda
 

Egy százalékos adóhatáridő civileknek: május 31.

Aki nem adja be mjus 31-ig az elszámolást, azt kizárhatják a felajánlásokból. Tovább

 
2013.05.28. kedd
 

Már irtani kell a parlagfüvet

A parlagfű elleni védekezést már most meg kell kezdeni. Azokon a szántóföldi területeken, ahol a nagy mennyiségű csapadék, vagy a belvíz miatt a növényzet kipusztult, a terület száradása után a parlagfű tömeges megjelenése várható. tovább

2013.05.27. hétfő
 

Kényszertörlés a kötelezettségszegő vállalkozásokkal szemben

A kényszertörlés célja, hogy a működésképtelen, vagyontalan és alkalmazottak nélküli cégektől a piac megtisztuljon és így a szabályosan működő vállalkozások versenyképessége növekedjen. Tovább

 
2013.05.27. hétfő
 

Vissza