3 °C

 
 
A kórház fizeti a szállítást

Átvállalta a Bugát Pál Kórház a vérvételes kémcsövek elszállítását a háziorvosoktól, miután nemrégiben kiderült, a Centrum Lab Kft. anyagi okokra hivatkozva március elsejétől megszünteti ezt a szolgáltatását – ezt Weisz Péter, igazgató, valamint Dr. Assani Omar orvosigazgató jelentette be a mai sajtótájékoztatón. Ez ugyan plusz költséget jelent, de a betegek érdekeit tartják szem előtt.

Köszönet a városbáli támogatásért

A Gyöngyösi Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Szakiskola valamint a Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány ezúton is köszönetét fejezi ki a 2018-as Gyöngyösi Városbál résztvevőinek, támogató jegyet vásárlóinak, hogy e társadalmi rendezvény révén segítették, segítik az iskola és az alapítvány céljainak megvalósulását.

Balogh Sándorné szülésznő miniszteri kitüntetése

A Magyar Ápolók Napja alkalmából Miniszteri Oklevél elismerésben részesült Balogh Sándorné, Marika, szülésznő, a szülészet-nőgyógyászati osztály munkatársa.

Útlezárás a Csalogány utcában

Félpályás útlezárás lesz érvényben a Csalogány utcában, a Május 1. lépcső és a Harrer Ferenc utca közötti szakaszon február 26-a és március 2-a között. Az utcában fasori munkákat végeznek.

Gyöngyösi Újság 2018 február

Online is elérhető a Gyöngyösi Újság 2018 februári száma.

Bővebben
Döntés hirdetményi úton történő közlésről

A Kemény János útra tervezett 51 lakásos társasház ügyében érdemi döntés született.

3/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

2/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott A LAKÁSCÉLÚ HELYI TÁMOGATÁSRÓL.

1/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott AZ EGYES ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOKRÓL szóló 15/2017.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról.

44/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott egyes önkormányzati rendeletek módosításáról, melynek keretében módosította - a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és a házszámok megállapításának egyes szabályairól szóló 13/2014.(IX.12.), - a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2016.(V.27.) és - a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól szóló 19/2016.(V.27.) önkormányzati rendeleteket.

Bővebben

Közélet

 

Hétfőn zárva lesz a kórházi szakrendelő

Július 1-jén, hétfőn, a magyar egészségügy napján zárva lesz a Bugát Pál Kórház szakrendelője. Tovább

 
2013.06.27. csütörtök
 

Pénteken és hétfőn zárva a hivatal

A köztisztviselők napja miatt módosul az ügyfélfogadás rendje. Tovább

 
2013.06.25. kedd
 

Közkút-lista, hőség idején

A városháza a másodfokú hőségriasztásra tekintettel összefoglalta, hogy hol vannak a városban működő közkutak. tovább

2013.06.20. csütörtök
 

Felvételt hirdet az ASK bentlakásos helyekre

Az Autista Segítő Központ felvételt hirdet bentlakásos tanulók részére Tovább

 
2013.06.18. kedd
 

Van elég óvodai férőhely

A köznevelési törvény módosítása nyomán minden háromévest be kell íratni az óvodába. Gyöngyösön elegendő férőhely várja a kicsiket. tovább

2013.06.18. kedd
 

Szociális étkeztetés a szünidőben

Gyöngyös 2,7 millió forintos támogatást nyert, ennek is köszönhetően száznegyven gyermek kaphat nyáron is ingyen ebédet. Tovább

 
2013.06.17. hétfő
 

Parlagfűirtás: határidő közeleg

Még a virágzás előtt le kell kaszálni a parlagfüvet. Aki ezt elmulasztja, júliustól bírságra számíthat. Tovább

 
2013.06.17. hétfő
 

Lisztharmat, peronoszpóra, szürke rothadás

A növényvédelmi igazgatóság a permetezés fontosságára figyelmeztet. Tovább

 
2013.06.15. szombat
 

Visszakerülhet az államhoz a gyöngyösi kórház

A szerződést napokon belül aláírják, s ezt követően július 15-től állami fenntartásba kerülhet a gyöngyösi kórház. tovább

2013.06.14. péntek
 

Köztisztviselők ünnepe - elsején zárva a hivatal

A Heves Megyei Kormányhivatal Gyöngyösi Járási Hivatala és szakigazgatási szervei hétfőn zárva tartanak. Tovább

 
2013.06.12. szerda
 

Vissza