3 °C

 
 

A pünkösdi hétvégén már a kültéri medencék is használhatók a gyöngyösi strandon, ahol május 19-étől az ötven méteres úszómedence és a gyermekmedence is várja a fürdőzni vágyókat.

Felkerültek a tűzcsapokra azok az ivócsapok, amelyeket az egyre gyakoribb hőségriasztások esetére szerzett be a gyöngyösi önkormányzat. A hat ivócsap mellett hét ivókút is található a városban.

A Molnár és Fiai Pincészet 2017-es évjáratú olaszrizlingjét választotta Gyöngyös Város 2018. Évi Borának a neves borászokból és közéleti személyiségekből álló zsűri a városháza dísztermében. Idén először megválasztották a polgármester borát is, amely a Bárdos és Fia Pincészet 2017-es évjáratú furmintja lett.

Szúnyogot irtanak

Szúnyoggyérítést végeznek 2018. május 17-én, csütörtökön, eső esetén május 18-án, pénteken 16 és 22 óra között Gyöngyösön, a Procter & Gamble gyáregységében, a Jedlik Ányos utca 4. szám alatt.

Határvadász képzés

Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályainak állományába járőrtárs beosztás betöltésére. A Heves megyei toborzó csoport tagjai 2018. május 16-án 10 óra és 12 óra között Gyöngyösön, a Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán várják azokat, akik szeretnének információt kérni a határvadász-képzésről.

Bővebben
22/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-ai ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

21/2018. (IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-i ülésén rendeletet alkotott a KÖZTERÜLETEK RENDELTETÉSTŐL ELTÉRŐ HASZNÁLATÁRÓL szóló 25/2000. (IX. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról.

20/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-ai ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

19/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-i ülésén rendeletet alkotott A TELEPÜLÉSI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSOKRÓL szóló 11/2014. (IV.25.) önkormányzati rendelet módosításáról.

18/2018.(III.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. március 28-i ülésén rendeletet alkotott AZ ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONBAN LÉVŐ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK ELIDEGENÍTÉSÉRŐL.

Bővebben

Sikeres és eredményes városbál

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2018.02.04. vasárnap
 
Utoljára módosítva: 2018-02-04 14:16
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Több mint kétmillió forint gyűlt össze az idei városbál jótékony céljaira. A Mátra Múzeumban ezúttal is jó hangulatú mulatságon vehettek részt a bálozók, akik a Gyöngyösi Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Szakiskola, valamint a Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány terveinek megvalósításához járultak hozzá.

     
     

    A Gyöngyösi Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Szakiskola a látássérült diákok eligazodását segítő taktilis vezetősáv kialakítását valósítja meg a támogatás segítségével, míg a Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány - amelyet már harmadik alkalommal támogatott a városbál - a tavaly átadott lakóotthon környezetének akadálymentesítését és az épület tetőfelújítását végezheti el.

    Városbál 2018

     
    64 kép
    Dátum: 2018-02-04 13:49:00
     

    A bálon ezúttal az Év Bortermelőjévé választott Szőke Mátyás borait - más mátrai borok mellett - fogyaszthatták a Kékes Étterem által felkínált vacsorához a bálozók.

    A műsorban helyi tehetségek csillogatatták meg tudásukat, a zenéről a Deme Trió gondoskodott.


    Közösségi funkciók