3 °C

 
 
A szeretetet színlelni nem lehet

Oroszné Balog Mónika, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ munkatársa vehette át a Gyöngyös Város Szociális Ügyéért kitüntetést.

Fiatal vállalkozók hete

Idén 11. alkalommal került országos helyszínekkel megrendezésre a Fiatal Vállalkozók Hete. A 2018. november 12 és 18-a között megrendezendő programokban évről évre neves hazai vállalkozók/előadók és dinamikusan növekvő számú érdeklődő vesz részt.

Tájékoztató a kutak engedélyezéséről

Tájékoztató az engedély nélkül létesített, lakossági célú vízigényt kielégítő háztartási kutak fennmaradási engedélyezéséről.

Követhető lesz az ajánlott és a tértivevényes levelek életútja

A feladástól a kézbesítésig követhető lesz a könyvelt levélküldemények életútja a posta ügyfelei számára. A projekt az Európai Unió támogatásával és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával valósul meg, közel 2,4 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatásból. A Magyar Posta saját forrásból további 3,3 milliárd Ft-ot fordít a teljes program megvalósításra. A fejlesztés célja - a kor elvárásainak megfelelően - a klasszikus levélpostai szolgáltatások modernizálása.

Pluszforrás a beruházásokhoz

Két európai uniós beruházással kapcsolatban hozott döntéseket rendkívüli ülésén a gyöngyösi képviselő-testület. A grémium a Jeruzsálem Úti Bölcsőde bővítése miatt szükséges munkákhoz és a Mátra Művelődési Központ energetikai korszerűsítéséhez biztosított pluszforrást.

Bővebben
42/2018.(X.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. október 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

41/2018.(X.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. október 25-ei ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

Lakossági tájékoztató

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a Felsőhíd utca, Vasöntő utca, Gábor Áron utca valamint a Platán utca déli szakaszán 2018. október 25. és 2018. december 20. között szennyvízcsatorna építési munkát végez a Mészáros és Mészáros Kft., illetve az általa megbízott alvállalkozó.

Hirdetmény a településrendezési eszközök módosításáról

A Gyöngyös, Déli külhatár utca - Kenyérgyár utca tömbben lévő, 3968/1-2, 3969/1-2 és 3969/5-13 hrsz-ú földrészletek a jelenlegi "Különleges terület" övezetből "Gazdasági ipari terület" övezetbe kerülnek átsorolásra.

39/2018.(IX.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. szeptember 27-i ülésén rendeletet alkotott egyes önkormányzati rendeletek módosításáról, melynek keretében módosította - a parkolásról szóló 4/2007. (II.19.) és - a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2016. (V.27.) önkormányzati rendeleteket.

Bővebben

Évértékelés díjátadóval

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2018.01.26. péntek
 
Utoljára módosítva: 2018-01-27 11:41
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    A békés együttműködés fenntartása az elmúlt év egyik legnagyobb sikere -
    hangsúlyozta évértékelő beszédében Hiesz György polgármester, aki szerint csendben, szerényen gyarapodott 2017-ben a város. A városvezető az önkormányzat évértékelő rendezvényén mondott beszédet, amelyet most először az év első hónapjában rendeztek meg a Mátra Múzeumban. A rendezvényen találtak gazdára az Év Sportolói kitüntetések és a Gyöngyös Város Gazdaságáért védjegyek is.

     
     

    Hiesz György polgármester beszédével kezdődött a gyöngyösi önkormányzat évértkelő ünnepsége a Mátra Múzeumban, ahol a városvezető úgy fogalmazott: Gyöngyös a politikai együttműködés eredményeként 2017-ben is fejlődött, még ha bombasztikus bejelentések nélkül, csendben is tette. A polgármester szerint az elmúlt évet kiegyensúlyozott gazdálkodás, növekvő adóbevételek, gond nélkül működő intézményhálózat és javuló közbiztonság jellemezte. A városvezető az eredmények között kiemelte a közszférában dolgozók béremelését, amely elodázhatatlan volt, noha a városnak évi 200 millió forintjába kerül. Hiesz György a nehézségek között megemlítette az állami elelvonások egymilliárd forintra rúgó mértékét, és a város 30 ezer alá csökkent lélekszámát. A polgármester számba vette azokat az európai uniós pályázatokat, amelyekre sikerrel pályázott a város, 2017-ben összesen 5,5 milliárd értékű fejlesztési forrást nyert el Gyöngyös. Hiesz György köszönetet mondott mindenkinek, aki közreműködött a pályázatok sikerében, ugyanakkor arra is kitért: ezek megvalósítása a hosszúra nyúlt elbírálási időszak közben megemelkedett árak miatt nehézségekbe fog ütközni. A város saját erőből több száz millió forintnyi fejlesztést hajtott végre az elmúlt évben - folytatta a polgármester, aki egyebek mellett kiemelete: 150 millió forintot fordítottak útépítésre, és -felújításra, kátyúzásra, és 76 új parkolóhely létesítésére. A jelentősebb beruházások közé sorolta a Nagypatak mederfalának felújítását, az ivóvízhálózat, a csapadékelvezető rendszer javítását, a térfigyelő kamerarendszer bővítését, a virágosítási program folytatását, az intézmények felújítását, valamint az új tornacsarnok és öltözők építését. A tervek között említette a közvilágítási rendszer LED-es fényforrásokkal való megújítását, amelyet mintegy 300 millió forintból tervez megvalósítani az önkormányzat. A polgármester szerint az országszerte jelentkező munkaerőhiány ellenére város továbbra is vonzó a befektetők számára, és az itt működő nagyvállalatok is további bővítéseket terveznek vagy hajtottak végre, miközben számos turisztikai beruházás is elkezdődött. Végül a városvezető kitért a nyugati elkerülő út tavaly év végén bejelentett folytatására, és a Mátraháza-Kékestető között létesítendő kabinos felvonó tervére. Hiesz György úgy fogalmazott: ő lenne a legboldogabb, ha ezek a tervek valóra válnának, és nem csak a közelgő választási kampányt szolgálnák.

    Újévköszöntő fogadás a Mátra Múzeumban

     
    39 kép
    Dátum: 2018-01-26 19:24:00
     

    A polgármesteri évértékelőt követően kitüntetések átadásával folytatódott a rendezvény. Elsőként az ”Év Női Sportolója” kitüntetés talált gazdára, amit Pernyész Dorottya, a Mátrai Erőmű Búvárklub uszonyosúszója vehetett át. A mindössze 12 esztendős Pernyész Dorottya hétéves kora óta úszik versenyszerűen, eddigi pályafutása során 28 országos csúcsot úszott, és 177 érmet szerzett. 2017-ben a serdülő országos bajnokságon 50, 100, 200 és 400 méteres gyorsúszásban is bajnoki címet szerzett. Az ”Év Férfi Sportolója” kitüntetést szintén egy uszonyosúszó vehette át Mozsár Alex személyében. A 17 éves Mozsár Alex számos magyar bajnoki cím után kétszeres világkupa-győztesnek mondhatja magát. A Mátrai Erőmű Búvárklub kötelékében versenyző Mozsár Alex jövőre már a felnőttek mezőnyében versenyez, tervei között pedig az is szerepel, hogy a nem olimpiai sportok világjátékán három év múlva a dobogóra állhasson. Mozsár Alex éppen edzőtáborban volt a díjátadó idején, ezért elismerését szülei vették át. Az ”Év Csapata” kitüntetésben idén a Gyöngyösi Atlétikai Klub női labdarúgócsapata részesült. A tízéves múltra visszatekintő gyöngyösi női labdarúgás 2013 óta szerepel önálló szakágként a nagymúltú GYAK berkein belül, legnagyobb sikerüket pedig a 2016/2017-es bajnoki szezonban érték el, ahol mindössze két pontot veszítve, 14 mérkőzésükből 13-at megnyerve szerezték meg az első helyet a Pest megyei bajnokságban. A GYAK 60 igazolt női labdarúgója nevében a díjat Rácz Petra csapatkapitány és Belkovics Béla technikai vezető vette át. A sportolói elismerések sorában az ”Év Sportszakembere” kitüntetés talált negyedikként gazdára: a díjat idén Tari Tibor sportszervező, a Gyöngyösi Triatlon Klub edzője kapta. Tari Tibor 1976-ban kezdett versenyszerűen sportolni, és a magyar maratonfutó válogatottba is bekerült. Tari Tibor 1986-tól foglalkozik sportszervezéssel, edzéssel. Szabó Katalinnal együtt edzették a jelenlegi legjobb magyar triatlonversenyzőt, a kétszeres olimpikon Kovács Zsófiát. Tari Tibor nevéhez kötődnek a város legjelentősebb tömegsport-rendezvényei, mint például a Szüreti Futás, a Mátra Kör vagy a Kékes Csúcstámadás.

    Több mint tíz éve hagyomány, hogy Gyöngyös Város Önkormányzata, valamint a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ”Gyöngyös Város Gazdaságáért” védjegyben részesíti a legeredményesebb vállalkozásokat. Idén nagyvállalat kategóriában a több mint négy évtizede a nemzetközi autóipar beszállítójaként tevékenykedő Seissenschmidt Kft. kapta meg a védjegyet, kis- és középvállalkozás kategóriában a Belvárosi Csemege nevű üzletet működtető Életkert Kft., míg mikrovállalkozás kategóriában az elektronikai üzletet működtető Fénytech 94 Kft. érdemelte ki az elismerést.

    A díjak átadását követően Bánhidy Péter, a HKIK elnöke pohárköszöntőjében arról beszélt: a békés körülmények kiváló feltételeket teremtenek a gazdaság bővüléséhez, és Gyöngyösön ez évek óta jellemző. Az évértékelő ünnepségen közreműködött a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium Muzsikus Céh Vegyeskara, valamint Tóth Boglárka és Koczka Tamás.


    Közösségi funkciók