3 °C

 
 

A pünkösdi hétvégén már a kültéri medencék is használhatók a gyöngyösi strandon, ahol május 19-étől az ötven méteres úszómedence és a gyermekmedence is várja a fürdőzni vágyókat.

Felkerültek a tűzcsapokra azok az ivócsapok, amelyeket az egyre gyakoribb hőségriasztások esetére szerzett be a gyöngyösi önkormányzat. A hat ivócsap mellett hét ivókút is található a városban.

A Molnár és Fiai Pincészet 2017-es évjáratú olaszrizlingjét választotta Gyöngyös Város 2018. Évi Borának a neves borászokból és közéleti személyiségekből álló zsűri a városháza dísztermében. Idén először megválasztották a polgármester borát is, amely a Bárdos és Fia Pincészet 2017-es évjáratú furmintja lett.

Szúnyogot irtanak

Szúnyoggyérítést végeznek 2018. május 17-én, csütörtökön, eső esetén május 18-án, pénteken 16 és 22 óra között Gyöngyösön, a Procter & Gamble gyáregységében, a Jedlik Ányos utca 4. szám alatt.

Határvadász képzés

Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályainak állományába járőrtárs beosztás betöltésére. A Heves megyei toborzó csoport tagjai 2018. május 16-án 10 óra és 12 óra között Gyöngyösön, a Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán várják azokat, akik szeretnének információt kérni a határvadász-képzésről.

Bővebben
22/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-ai ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

21/2018. (IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-i ülésén rendeletet alkotott a KÖZTERÜLETEK RENDELTETÉSTŐL ELTÉRŐ HASZNÁLATÁRÓL szóló 25/2000. (IX. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról.

20/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-ai ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

19/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-i ülésén rendeletet alkotott A TELEPÜLÉSI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSOKRÓL szóló 11/2014. (IV.25.) önkormányzati rendelet módosításáról.

18/2018.(III.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. március 28-i ülésén rendeletet alkotott AZ ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONBAN LÉVŐ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK ELIDEGENÍTÉSÉRŐL.

Bővebben

Lezárások a Mátrában

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2018.01.24. szerda
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Mátrafüred és Sástó környékén vadásznak január 26-án, emiatt korlátozásokat vezetnek be.

     

    Január 26-án (pénteken) társas vadászat miatt átmenetileg lezárásra kerülnek az alábbi területrészek:

    - 7-13 óra között Mátrafüred felett:

    a Peres-bércen futó piros sáv és a Vizeskesző-völgyben futó zöld sáv túraút

    - 11-17 óra között a Mátrafüred-Sástó -24-es út – Mátraháza – Benevár-bérc határolta

    területrész

    piros sáv,kör; sárga sáv, kereszt, kör túrautak

    Kérjük az erdőjárókat, hogy a megjelölt területrészeket az adott időszakokban kerüljék el ! Megértésüket köszönjük !


    Közösségi funkciók