3 °C

 
 
Városvédő ifjúsági tábor Gyöngyösön

A gyöngyösi Városszépítő és Védő Egyesület meghívására ebben az évben Gyöngyösön kerül megrendezésre a Város- és Faluvédő Szövetség XXVI. Országos Ifjúsági Tábora 2018. július 15-21. között a Gyöngyös város önkormányzata által felajánlott helyszínen a Mátrafüredi gyermektáborban.

Felülvizsgálták a játszóterek játékait

Több játszótéren is találkozhattak lezárt játékokkal a napokban a gyerekek és szüleik. A négyévenként kötelező felülvizsgálat során a minősítő cég mintegy negyven játszóeszközt balesetveszélyesnek minősített, ezeket a polgármesteri hivatal átmenetileg kivonta a forgalomból.

Befejeződött a tesztüzem a Koháry úton

Üzembe helyezték az újonnan felszerelt jelzőlámpákat a Koháry úton, ahol az autósok és a gyalogosok egyaránt megváltozott forgalmi rend szerint haladhatnak. A megelőző tanulmányok és tervek szerint így a gépjárművek számára gyorsabb, a gyalogosoknak pedig biztonságosabb lesz a közlekedés az érintett szakaszon.

Faápolás miatt zárják le a parkolókat

Lezárják a parkolókat a Koháry úton a Török Ignác és Than Károly utca közötti szakaszon 2018. július 17- én és 18-án. Az érintett területen faápolási munkákat végeznek. A lezárásra kedd délután és szerdán egész nap kell számítani.

Diákok színezték a lakóotthont

Önkéntes munkában tették kívülről is széppé a gyöngyösi József Attila Szakközépiskola festő tanulói az egy éve működő, fogyatékos fiataloknak otthont adó épületet. A diákok, a gyakorlatvezető tanáruk irányítása mellett bő egy hetet dolgoztak az Ifjúság úti épületen és a fedővakolat elkészítésével tették véglegessé a ház szigetelését.

Bővebben
35/2018.( VII.11.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. július 10-ei ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Határozatok 2018-06-28

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. június 28-i ülésén hozott, alábbi normatív határozatait kihirdetem:

34/2018. (VI.29) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. június 28-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

33/2018.(VI.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. június 28-i ülésén rendeletet alkotott A KÖZTEMETŐK HASZNÁLATÁRÓL SZÓLÓ 17/2016.(V.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

32/2018.(VI.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. június 28-ai ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

Bővebben

Idén is Autómentes Nap a Fő téren

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2017.09.20. szerda
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Gyöngyös Város Önkormányzata 2017-ben is csatlakozik az Európai Mobilitási Héthez, és az elmúlt évekhez hasonlóan megrendezi az Autómentes Napot. A Fő téren és a környező utcákban autók ezen a napon nem közlekedhetnek, a helyi járatok azonban ingyenesek lesznek, és rengeteg program várja azokat, akik autó nélkül szeretnék tölteni ezt a napot.

     
     

    Szeptember 16. és 22. között, tizenhatodik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, melynek célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre népszerűbb Magyarországon, 2016-ban már több mint 200 település vett részt a programokban, amivel Magyarország - közel ötven ország versenyében - a harmadik helyen végzett. Az idei év mottója: „Közös út, közös jövő”. Témája: tiszta, közösségi és intelligens mobilitás.

    Gyöngyös Város Önkormányzata évek óta csatlakozik a kezdeményezéshez, és megrendezi az Autómentes Napot, amelynek programjai idén szeptember 22-én, pénteken zajlanak a Fő téren és a környező utcákban. Az autóforgalom elől lezárják a Fő teret, a Puky Árpád, a Mátyás király, a Rózsa és a Móricz Zsigmond utcát, ahol élménypark várja majd a gyerekeket. A helyi tömegközeledés ezen a napon ingyenes lesz, a programok között pedig futóverseny és kerékpáros felvonulás is szerepel.

    A programok már reggel fél kilenckor elkezdődnek az óvodások és kisiskolások vetélkedőjével, a kicsik játékos feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a legfontosabb környezetvédelmi kérdésekkel. Lesznek öko- és ügyességi játékok, KRESZ-park, bemutatják az elektromos és hibrid rendszerű autók működését, de remek kikapcsolódást ígér a célozda, a kosár a magasból, a segway, a roller, a mátrai népi fajátékok, a kézművesek, a buborék-show és a közlekedésbiztonsági vetélkedő is. A gyerekek felülhetnek egy vadonatúj autóbuszra, aki pedig kerékpárral érkezik, az Országos Rendőrfőkapitányság jóvoltából regisztráltathatja is kétkerekűjét.

    Az Autómentes Nappal egynapon rendezi meg a Gyöngyösi Triatlon Klub a Szüreti Futónapot a Fő téren, ahol a legkisebbek futamai 16 órakor kezdődnek. A cégek négyfős csapatokkal nevezhetnek, lesz iskolai váltó és családi futás, nevezni a helyszínen 14 óra 30 perctől lehet. A programokat kerékpáros felvonulás is színesíti, a Fő térről a Procter & Gamble gyáregységéhez és onnan vissza a Fő térre vezet a túra útvonala, a biciklisek 17 órakor rajtolnak.

    Gyöngyös Város Önkormányzata mindenkit szeretettel vár a programokra. Töltsünk együtt egy napot, autók nélkül!


    Közösségi funkciók