3 °C

 
 
A nézők biztonsága volt a legfontosabb

A kedvezőtlen időjárás miatt maradtak el az augusztus 20-i rendezvények Gyöngyösön. A szervezők a Katasztrófavédelem előzetes figyelmeztetése és a meteorológai előrejelzések alapján döntöttek úgy, hogy a meghirdetett fellépőket későbbi rendezvényeken szerepeltetik. A döntésben a májusi tapasztalatoknak is nagy szerepe volt.

Legyünk békében magunkkal és a világgal

Európában van a helyünk, minden más zsákutca - erről beszélt állami ünnepünkön Hiesz György polgármester.

Gyöngyösi Újság 2017 augusztus

Online is elérhető a Gyöngyösi Újság 2017 augusztusi száma.

Mystery Gang és ExperiDance előadás Gyöngyösön

Két napon belül a rockabilly és a kortárs tánc királyainak előadását is láthatjuk Gyöngyösön. Az augusztus 20-i program zárásaként a Mystery Gang, másnap pedig az ExperiDance lép fel a városban.

Szirénapróba

A Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és Gyöngyös Város polgári védelmi parancsnoksága értesíti a lakosságot, hogy 2017. augusztus 29-én a város közigazgatási területén található lakossági riasztó és tájékoztató eszközök (szirénák) üzempróbáját végezzük, melynek során morgatópróba (6 másodperces, állandó hangmagasságú folyamatos szirénahang) jelzést adunk le.

Bővebben
31/2017.(VII.25.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. július 24-i ülésén rendeletet alkotott A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSSEL, TELEPÜLÉSRENDEZÉSSEL ÉS TELEPÜLÉSKÉP-ÉRVÉNYESÍTÉSSEL ÖSSZEFÜGGŐ PARTNERSÉGI EGYEZTETÉS HELYI SZABÁLYAIRÓL.

30/2017.(VII.25.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. július 24-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2017. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

29/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. június 29-i ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

28/2017.(VI. 30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. június 29-i ülésén rendeletet alkotott A FÁS SZÁRÚ NÖVÉNYEK VÉDELMÉRŐL.

27/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. június 29-i ülésén rendeletet alkotott az Önkormányzat vagyonáról szóló 8/2016.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Az anyatej a csecsemők legfontosabb tápláléka

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2017.08.07. hétfő
 
Utoljára módosítva: 2017-08-07 14:03
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    A Gyöngyösi Anyatejgyűjtő Állomás és a Védőnői Szolgálat munkatársait, valamint anyatejet adó kismamákat köszöntött a város önkormányzata az anyatejes táplálás világnapja alkalmából rendezett városi ünnepségen.

     
     

    Az anyatej a csecsemő legfontosabb tápláléka, ezért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az újszülötteknek életük első hat hónapjában kizárólag anyatejjel ajánlott táplálkozniuk. Az anyatejjel való táplálás népszerűsítésére a WHO 1992-ben augusztus 1-jét a szoptatás világnapjává, a hónap első hetét pedig a szoptatás hetévé nyilvánította. Gyöngyösön ötvenegy éve működik anyatejgyűjtő állomás, munkatársai azon fáradoznak, hogy a többlettel rendelkező anyukák teje eljusson azokhoz a babákhoz, akiket édesanyjuk nem tud természetes úton táplálni.

    Gyöngyös Város Önkormányzata az anyatejes táplálás világnapja alkalmából a Védőnői Szolgálat épületében köszöntötte a tejet adó anyukákat, valamint az anyatejgyűjtő állomás munkatársait és a velük együtt dolgozó védőnőket. Hiesz György polgármester jutalmat adott át Tóthné Szegedi Judit nyugdíjba vonuló iskolavédőnőnek, Rácz Jánosné és Majorosné Domoszlai Magdolna területi védőnőnek, valamint az anyatejgyűjtő állomás munkatársainak, Bankáné Gergely Katalinnak, Szlanicz Évának és Homonnai Zsuzsannának. Az anyatejet leadó huszonhárom kismama az önkormányzat ajándékcsomagját vehette át.

    A rendezvény egyik célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára. Hiesz György polgármester ünnepi beszédében arról beszélt, sokat kell tennünk azért, hogy ezek az információk mindenkihez eljussanak, mert hazánk elmarad a világátlagtól a szoptató és anyatejet leadó anyák arányának tekintetében. Rácz Jánosné vezető védőnő előadásában elmondta, hogy a szoptatás nem csak a csecsemők, hanem az anyukák számára is számos előnnyel jár, Bankáné Gergely Katalin pedig hangsúlyozta: a többlettel rendelkező anyukák tejét 24 órában várják az állomáson, ahol szigorú vizsgálatnak vetik alá a leadott tejet. Pohárköszöntőjében Kévés Tamás alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy az anyatejjel táplált csecsemők egészségesebb felnőttekké válnak.


    Közösségi funkciók