3 °C

 
 
A kórház fizeti a szállítást

Átvállalta a Bugát Pál Kórház a vérvételes kémcsövek elszállítását a háziorvosoktól, miután nemrégiben kiderült, a Centrum Lab Kft. anyagi okokra hivatkozva március elsejétől megszünteti ezt a szolgáltatását – ezt Weisz Péter, igazgató, valamint Dr. Assani Omar orvosigazgató jelentette be a mai sajtótájékoztatón. Ez ugyan plusz költséget jelent, de a betegek érdekeit tartják szem előtt.

Köszönet a városbáli támogatásért

A Gyöngyösi Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Szakiskola valamint a Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány ezúton is köszönetét fejezi ki a 2018-as Gyöngyösi Városbál résztvevőinek, támogató jegyet vásárlóinak, hogy e társadalmi rendezvény révén segítették, segítik az iskola és az alapítvány céljainak megvalósulását.

Balogh Sándorné szülésznő miniszteri kitüntetése

A Magyar Ápolók Napja alkalmából Miniszteri Oklevél elismerésben részesült Balogh Sándorné, Marika, szülésznő, a szülészet-nőgyógyászati osztály munkatársa.

Útlezárás a Csalogány utcában

Félpályás útlezárás lesz érvényben a Csalogány utcában, a Május 1. lépcső és a Harrer Ferenc utca közötti szakaszon február 26-a és március 2-a között. Az utcában fasori munkákat végeznek.

Gyöngyösi Újság 2018 február

Online is elérhető a Gyöngyösi Újság 2018 februári száma.

Bővebben
Döntés hirdetményi úton történő közlésről

A Kemény János útra tervezett 51 lakásos társasház ügyében érdemi döntés született.

3/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

2/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott A LAKÁSCÉLÚ HELYI TÁMOGATÁSRÓL.

1/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott AZ EGYES ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOKRÓL szóló 15/2017.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról.

44/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott egyes önkormányzati rendeletek módosításáról, melynek keretében módosította - a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és a házszámok megállapításának egyes szabályairól szóló 13/2014.(IX.12.), - a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2016.(V.27.) és - a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól szóló 19/2016.(V.27.) önkormányzati rendeleteket.

Bővebben

Szúnyogot irtanak

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2017.04.07. péntek
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Szúnyoggyérítést végeznek 2017. április 10-én, hétfőn és április 12-én, szerdán, eső esetén április 13-án, csütörtökön, illetve 2017. április 18-án kedden és április 20-án, csütörtökön, eső esetén április 21-én, pénteken, 16 és 22 óra között Gyöngyösön, a Procter & Gamble gyáregységében, a Jedlik Ányos utca 4. szám alatt.

     

    A szúnyoggyérítést végző cég tájékoztatása szerint a kezelés alá vont terület nagysága 30 000 m2. A felhasználásra kerülő készítmény Aqua-K-Othrin, a kijuttatás módja melegköd-képzés. Az alkalmazott irtószer emberre nem veszélyes, de más rovarokra hat, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a területen előforduló méhek védelmére.

    A méhek védelme érdekében, a 38/2003. (VII.7.) ESZCSM-FVM-KvVM együttes rendelet 8. számú mellékletének 6.22. d) pontjában előírt kötelezettségének megfelelően a RONIX Kft. a szúnyoggyérítést Gyöngyös Város Jegyzőjének bejelentette.


    Közösségi funkciók