3 °C

 
 
Szent István iránytűt adott a kezünkbe

A Szent Bertalan-templomban kezdődött, majd a Fő téri szabadtéri színpadon folytatódott a Szent István-napi városi ünnepség Gyöngyösön. Az új kenyér megáldását követően egész napos programsorozattal és tűzijátékkal várják az ünneplőket.

Ünnepeljünk együtt augusztus 20-án!

Egész napos programsorozattal, koncertekkel, tűzijátékkal várja az ünneplőket Gyöngyös önkormányzata augusztus 20-án a Fő téren.

Permeteznek

A gesztenye- és platánfák permetezését végzik Gyöngyösön augusztus 16-a és 18-a között.

Szúnyogot irtanak

Szúnyoggyérítést végeznek 2019. augusztus 22-én, csütörtökön, eső esetén augusztus 23-án, pénteken 20 és 24 óra között Gyöngyösön, a Procter & Gamble gyáregységében, a Jedlik Ányos utca 4. szám alatt.

Két új játszóvár épült a városban

Gyöngyös önkormányzata a város idei költségvetéséből jelentős összeget fordít a játszóterek felújítására. Legutóbb két játszóvárat is birtokba vehettek a gyerekek.

Bővebben
24/2019.(VI.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. június 27-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

23/2019.(VI.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. június 27-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2019. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK módosításáról.

22/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-ai ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

21/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS INTÉZMÉNYEI 2018. ÉVI PÉNZMARADVÁNYÁRÓL.

20/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 9/2015.(II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben





Díszpolgárok a város ünnepén

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2015.05.17. vasárnap
 
Utoljára módosítva: 2015-05-18 10:15
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Gyöngyös díszpolgára Bárdos György fogathajtó világbajnok és Debreczeni Ferenc Kossuth‐ és Liszt Ferenc díjas zenész. Szintén Pro Civitate kitüntetést kapott a már megszűnt Gyöngyösi Honvéd Zalka SE Ökölvívó Szakosztálya.

     
     

    - A díj a város nagyrabecsülése azoknak, akik kimagasló munkával hozzájárultak Gyöngyös hírnevének öregbítéséhez – fogalmazott köszöntőjében Hiesz György polgármester. Mint fogalmazott: a mai világban, ahol az értékek devalválódnak, nagyon fontosak a példaképek, akik megmutatják, érdemes még sokat dolgozni, alkotni, néha emberfeletti cselekedettel tenni valamit a köz asztalára.

     

    Az oklevéllel, aranygyűrűvel és pénzjutalommal járó díszpolgári címet elsőként a fogatsport világában hajtókirályként emlegetett Bárdos György vehette át a polgármestertől.

    A díjazott a díszpolgári címért köszönetet mondott a város összes polgárának. Mint mondta, örömmel fogadta, hogy annak ellenére sem feledték el tevékenységét, hogy már nem Gyöngyösön él.

    Debreczeni Ferenc (Ciki), az Omega zenekar dobosa elérzékenyülve mondott köszönetet a díszpolgári címért. Elmondta: eddig mindig saját elhatározásból jött Gyöngyösre és segített, ám a Pro Civitate díj elnyerése után mindezt immár kötelességének is érzi.

    - Angliában egy stúdiófelvétel végén ért az örömhír, hogy Gyöngyös díszpolgára lehetek. Akkor én olyan boldogságot éreztem, aminél jobbat most nem is tudok elképzelni – mondta Debreczeni Ferenc.

    A Pro Civitate díj közösségeknek járó elismerését az egykori Gyöngyösi Honvéd Zalka SE Ökölvívó szakosztálya kapta. A világ- és Európa-bajnok sportolókkal büszkélkedhető legendás csapat egykori edzője, Szakács Béla vette át, aki könnyekig meghatódva fogadta az elismerést.

    A városnap alkalmából Gyöngyös Város Barátainak Köre immár hetedik alkalommal rendezte meg a XIX. századi piacot, melynek megvalósítását az önkormányzat is segítette.

    A Fő téri rendezvény díszvendége az idén a megye legfiatalabb városa, Gyöngyöspata volt.

    A település polgármestere, Hevér Lászlóné megköszönte Gyöngyösnek a lehetőséget a bemutatkozásra. A házigazdáknak ajándékkal is kedveskedtek: Hiesz György polgármestert Maris néni cukortortájával, Balázs Ernőt, a Gyöngyös Város Barátainak Köre elnökét pedig a falu étkeivel és italaival lepték meg.

    Az érdeklődők többféle ízesítésben kóstolhatták meg Gyöngyöspata hagyományos ételét, a gancát, de kínáltak helyi készítésű szörpöket, borokat, réteseket és gulyáslevest is.

    A városnap a Mátra Művelődési Központban ünnepi koncerttel zárult, melyen többgenerációs gyöngyösi zenész családok léptek fel.

    Gyöngyös Város Napja

     
    63 kép
    Dátum: 2015-05-17 17:01:00
     


    Közösségi funkciók