3 °C

 
 
Szent István iránytűt adott a kezünkbe

A Szent Bertalan-templomban kezdődött, majd a Fő téri szabadtéri színpadon folytatódott a Szent István-napi városi ünnepség Gyöngyösön. Az új kenyér megáldását követően egész napos programsorozattal és tűzijátékkal várják az ünneplőket.

Ünnepeljünk együtt augusztus 20-án!

Egész napos programsorozattal, koncertekkel, tűzijátékkal várja az ünneplőket Gyöngyös önkormányzata augusztus 20-án a Fő téren.

Permeteznek

A gesztenye- és platánfák permetezését végzik Gyöngyösön augusztus 16-a és 18-a között.

Szúnyogot irtanak

Szúnyoggyérítést végeznek 2019. augusztus 22-én, csütörtökön, eső esetén augusztus 23-án, pénteken 20 és 24 óra között Gyöngyösön, a Procter & Gamble gyáregységében, a Jedlik Ányos utca 4. szám alatt.

Két új játszóvár épült a városban

Gyöngyös önkormányzata a város idei költségvetéséből jelentős összeget fordít a játszóterek felújítására. Legutóbb két játszóvárat is birtokba vehettek a gyerekek.

Bővebben
24/2019.(VI.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. június 27-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

23/2019.(VI.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. június 27-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2019. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK módosításáról.

22/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-ai ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

21/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS INTÉZMÉNYEI 2018. ÉVI PÉNZMARADVÁNYÁRÓL.

20/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 9/2015.(II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben





Február 2-ig kérhető a munkáltatói adómegállapítás

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2015.01.27. kedd
 
 
 

Bezár
Cikk küldés
 
 

2015-ben is többféle lehetőség nyílik a 2014. évi jövedelemadó elszámolására és bevallására.

 

Hasonlóan az elmúlt évhez, azok a magánszemélyek, akik nem egyéni vállalkozók és nem tartoznak az áfakörbe, idén is kétféle bevallási mód közül választhatnak: vagy munkáltatói adómegállapítást kérnek, vagy önadózással teljesítik a bevallási kötelezettségüket. Az önadózásnak több formája van, az adózók a számukra legegyszerűbb és legkényelmesebb formában tehetnek eleget kötelezettségüknek - tudatta közleményében a NAV.

Munkáltatói adómegállapítást akkor kérhet valaki, ha a személyi jövedelemadóról szóló törvényben foglalt feltételeknek megfelel és a munkáltatója is vállalja a bevallása elkészítését. Ha a munkáltató úgy dönt, hogy a bevallás elkészítésében nem kíván közreműködni, akkor a magánszemély egyszerűsített bevallás keretében, adónyilatkozat benyújtásával vagy a 1453-as nyomtatványon teljesítheti bevallási kötelezettségét. Ezek az önadózás formái.

Ha a munkáltató vállalja a magánszemély 2014. évre vonatkozó személyijövedelemadó-kötelezettségének munkáltatói adómegállapítás keretében történő elszámolását, és a munkavállaló él ezzel a lehetőséggel, erről az igényéről 2015. február 2-ig kell a munkáltatójánál írásban nyilatkoznia (14NY29-es nyilatkozat). Az esetleges kedvezmények igénybevételére vonatkozó igazolásokat 2015. március 20-ig kell a munkáltatónak átadni.

Azoknak a magánszemélyeknek, akik munkáltatói adómegállapítást kérnek és családi kedvezményt is kívánnak érvényesíteni, érdemes az NY29CSK jelű nyilatkozatot is kitölteniük, és minél korábban, de legkésőbb 2015. március 20-ig (a többi, kedvezményre jogosító igazolással együtt) a munkáltató rendelkezésére bocsátaniuk. Bár a nyomtatvány használata nem kötelező, az azon szereplő adatok ismerete szükséges a munkáltató számára az adóbevallás elkészítéséhez.

Fontos, hogy a magánszemély, amennyiben a munkáltatói adómegállapítást választja, személyijövedelemadó-bevallást más formában ne nyújtson be. A többszörös kötelezettségteljesítés ugyanis amellett, hogy további egyeztetések sorozatát indíthatja el, a bevallás feldolgozását és visszajáró adó esetén annak kiutalását is késleltetheti - áll a közleményben.


Közösségi funkciók