3 °C

 
 
Idén sem állhat meg a város fejlődése

Örülünk a magas adóbevételnek, de nem örülünk annak, hogy a város adóerő-képessége miatt az idén az állam várhatóan mintegy egymilliárd forintot elvon tőlünk – kezdte beszédét Hiesz György polgármester azon a már hagyományosnak számító évértékelő rendezvényen, ahol Gyöngyös 2019-es gazdasági teljesítményét méltatta.

Már használatban az elektromos autó

Kormánytámogatással elektromos személyautót kapott a Bugát Pál Kórház is.

A weben is lehet jelezni az úthibát

A fagyos, téli időjárás és a megnövekedett gépjárműforgalom jelentősen megterheli és rongálja az utakat. A gyors hibaelhárítást bárki segítheti, ha jelzi az állami tulajdonban lévő utak kezelőjének a problémát.

Változnak a szabadtéri irányított égetés szabályai

Az 54/2014 (XII.05.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályokról (továbbiakban: OTSZ) 111. számú fejezete "A szabadtéri tűzgyújtás és tűzmegelőzés szabályai" terén, az OTSZ módosításainak hatályba lépésével, 2020. január 22. után jelentősen változnak.

Közös hivatal és parkfenntartás - ismét ülésezett a képviselő-testület

A Pálosvörösmarttal közös önkormányzati hivatal létrehozásával kapcsolatos ügyekről és a parkfenntartási feladatok ellátásáról szóló közbeszerzés kiírásáról döntött január 9-i, rendkívüli ülésén a gyöngyösi képviselő-testület.

Bővebben
Normatív határozat 2020-01-09

Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2020. január 9-i ülésén hozott alábbi normatív határozatát kihirdetem:

Normatív határozatok 2020-01-02

Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2020. január 02-i ülésén hozott, alábbi normatív határozatait kihirdetem.

Normatív határozatok 2019-12-12

Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. december 12-i ülésén hozott, alábbi normatív határozatait kihirdetem.

35/2019.(XII.13.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. december 12-i ülésén rendeletet alkotott A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOKRÓL, VALAMINT A GYERMEKEK NAPKÖZBENI ELLÁTÁSÁT BIZTOSÍTÓ ÉTKEZTETÉS INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJÁRÓL szóló 14/2017. (III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Normatív határozatok 2019-11-28

Gyöngyös Város Képviselő-testületének 2019. november 28-i ülésén hozott, alábbi normatív határozatait kihirdetem:

Bővebben



Címke: Jobbik

 

Gyöngyösön marad az együttműködés

Nincs veszélyben a háromoldalú együttműködés a gyöngyösi Városházán – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Hiesz György polgármester. A városvezető hangsúlyozta: a gyöngyösi helyzet nem hasonlítható össze a tapolcaival, így nem is lehet párhuzamot vonni a két szituáció között. Tovább

 
2015.05.15. péntek
 

Közel a megegyezés a külsős alpolgármesterről?

Hiesz György polgármester bizakodóan beszélt az alpolgármester-kérdésről a városi tévében. A Fidesz külső, tehát nem képviselő alpolgármestert adna. Tovább

 
2015.02.05. csütörtök
 

Átvették megbízólevelüket az egyéni képviselők

Jogerőre emelkedett az október 12-i választás végeredménye, a polgármester és az egyéni körzetekben nyertes képviselők átvették megbízólevelüket. tovább

2014.10.22. szerda
 

Átadás-átvétel: köszönet és jókívánságok

A kormányhivatal munkatársai elismerően szóltak a zökkenőmentes átadás-átvételről, a leköszönő és az új polgármester pedig az együttműködés fontosságáról beszélt. tovább

2014.10.21. kedd
 

Pozitív kampányra készül a Jobbik

A szükséges ajánlásokat rekord gyorsasággal, néhány óra alatt gyűjtötte össze a Jobbik - jelentette be Vona Gábor. A jobbik elnöke azt mondta, ezúttal is pozitív kampánnyal készülnek és saját programjukra helyezik a hangsúlyt. Tovább

 
2014.08.27. szerda
 

Ők gyűjtik az ajánlásokat

Elkezdődött a polgármester- és képviselőjelöltek ajánlásának időszaka. Tovább

 
2014.08.26. kedd
 

Vona Gábor: vérfrissítés kell

Bemutatta a párt polgármester- és képviselőjelöltjeit a Jobbik. A pártelnök szerint vérfrissítésre van szükség a helyi közéletben. tovább

2014.07.11. péntek
 

Plakátok miatt feljelent a Jobbik

Feljelentést tesz a Jobbik a párt és a helyi jelölt ellen megfogalmazott plakátok miatt. Vona Gábor azt mondta: a plakátok tartalma túlmegy azon a határon, amit egy jelöltnek el kell viselnie. Tovább

 
2014.04.04. péntek
 

A Jobbik az alaptörvényben rögzítené a termőföld védelmét

Az Anyaföld-védelmi Kerekasztal a Magyar Vidék Feltámasztása címmel szervezett mezőgazdasági szakmai konferenciát Gyöngyösön. A független szakértők és Jobbikos szakpolitikusok részvételével zajló eseményen a mezőgazdasági támogatások rendszere, a földbirtok-szerkezet és a magyar földtulajdon került előtérbe. Tovább

 
2014.04.02. szerda
 

Vissza